Mágia

Úgy volt, hogy ma lesz Dóri mandulaműtétje, csak időközben betaknyosodott, úgyhogy megint halasztunk... Ha viszont már kivettem ezt a mai napot, nem visszakoztam, hanem itthon maradtam. Istenem. Olyan jó ez. 

Láttam egyszer egy útifilmet, valami arab országból, ahol az volt a szokás, hogy a nők a termékenység érdekében  egy gyógyfőzetekkel megtöltött gödör fölé guggoltak - gondolom, a helyi vérbőség fokozására, és a bőr puhításáért. Na meg a kívánatos illatért - állítólag a férfiak megőrülnek érte. 

Vannak olyan zenék, amiknek hatására az ember teljesen így érzi magát (ahogy elképzelem, persze). Nem a kívánatosságra gondolok, hanem egyfajta lelkiállapotra, amiben a napi gondok által megkeményedett kéreg felpuhul, a "vérkeringés" felgyorsul és bármi lehetségessé válik. Azért nem hallgatom ezeket a zenéket a munkahelyemen, mert ebben a hangulatban lehetetlen dolgozni. Nem tudom, mi okozza ezt, mire rezdülünk ilyenkor (szerintem másnál is van ilyen). Nagy mágia, annyi szent.

Most Vangelis El Greco c. albumát hallgatjuk, előtte Jean Michel Jarre volt műsoron, ennek köszönhető ez a bejegyzés is és még valaminek. Nagyon kedvelem a progresszív rockot, megválogatva. Nemrég kaptam egy CD-t (Side 3), amin a King Crimson (és még mások) egykori gitárosa játszik, énekel, Adrian Belew. (Nem egyedül, persze.) Borzasztóan zavar, ha azt látom, hogy a rock nagyöregjei évtizedeken keresztül szinte ugyanazt játszák, mintha mi sem történt volna az  eltelt időben. Na, ez a lemez mentes ettől a hibától: korszerű hangzásvilága valószínűleg annak a játékos, kísérletező kedvnek az eredménye, ami a progresszív rockot is megteremtette annak idején. Hurrá!