Azért szeretem annyira a progresszív rockot, mert annyi minden belefér. Mondanivalóban, eszköztárban, megjelenésben, stb. sokkal nagyobb szabadságot élveztek az akkori előadók, mint azóta bármikor. Volt, aki élt vele, volt aki nem... A féllábon, röfögve fuvolázó Ian Anderson ugyanúgy megmozgat, felforgat bennem valamit, mint a kissé merev, fegyelmezett Vedres Csaba az After Cryingban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése