Nagyon klassz volt! Elvileg fél négykor indultunk volna a Kígyó utca-Váci utca sarkától, de lehetett már majdnem négy óra, mire összegyűltek a zenészek, táncosok. Mártiék nem stresszeltek: manana! - mondták sokat sejtetően, vagyis: majd, később, (holnap), nyugi. Az első kürtszó elhangzása után olyan hangulat kerekedett, hogy nyomban elfelejtettük a meleget, éhséget, szomjúságot, és egyszerűen csak ott akartunk lenni. A résztvevők ezekben a szépséges népviseletekben, hagyományos és mókás jelmezekben két, az óramutató járásával megegyezően forgó körben táncoltak. Lassan, meg-megállva kb. másfél-két óra alatt haladtunk a Vörösmarty tér felé. Ott leterítettek egy takarót, amire mindenféle gyümölcsáldozatot thelyeztek, előtte egy edényben füstölőt égettek. Egy indián felolvasta kecsua nyelven az ünnep lényegét, amit egy fiatal nő lefordított magyarra. Vélhetően, mert az egészből alig hallottunk valamit a szünet nélkül dolgozó munkagépektől...Ezután a sámán imádkozott, mi jól megéljeneztük a Napocskát (Apu Inti), meg a Földanyácskát (Pacha Mama), majd a sámán megáldott mindenkit, a következő ünnep szervezőit a fentebb látható módon. Az életfákra kötözött gyümölcsöket és kétdekásokat szétosztották a lelkes tömeg között, aztán aki akart, az a Széchenyi Kertbe ment after partyra. Én sajna nem maradhattam, Ákos meg egyedül ment, és nem nagyon találta a helyét, úgyhogy kissé csalódottan jött haza. Jövőre úgy szervezem, hogy Dóri is jöjjön és maradjunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése