Gendzsi regénye

Edwin O. Reischauer : Japán története c. könyvből egy kis részlet:

" A kana szótagábáécé terjedelmesebb irodalmi alkotások létrehozását is lehetővé tette japán nyelven. A 10.században elbeszélések, útinaplók és esszék jelentek meg, néha igazán kitűnő, irodalmi japán nyelven. Az esetek többségében a művelt férfiak, középkori európai "kollégáikhoz" hasonlóan, lenézték és komolyabb irodalmi célokra alkalmatlannak tartották az anyanyelvüket, s ezért elbeszéléseiket, értekezéseiket és hivatalos dokumentumaikat inkább kínaiul írták; ám a császári udvar rendszerint hiányosabb műveltségű, a kínai írással hadilábon álló hölgyei számára nem maradt más irodalmi kifejezőeszköz, mint a saját anyanyelvük. Így aztán az a helyzet állt elő, hogy míg a férfiak roppant komoly dolgokat vetettek papírra rossz kínaisággal, addig feleségeik azzal kárpótolták magukat hiányos műveltségükért, hogy jó japán nyelven írogattak mindenfélét - és mellékesen megteremtették Japán első prózairodalmát.

A felvirágzó japán próza első aranykora a 10. század végére és a 11. század elejére esett. A szerzők többsége gondtalan és tétlen életet élő udvarhölgy volt, a leggyakoribb irodalmi kifejezési forma pedig a napló, szintén jól megtűzdelve rövid költeményekkel. Néhány ilyen napló utazásokról számol be, de a leggyakoribb témát az akkori udvari életre jellemző intrikák, ceremóniák, s persze a véget nem érő flörtök és szerelmeskedések kínálják. A korszak kimagasló műve azonban mégsem egy napló, hanem egy rendkívül hosszú regény, a Muraszaki Sikibu által a 11. század elején írt Gendzsi monogatari (Gendzsi regénye), amely szerelmi kalandokról és a képzeletbeli Gendzsi herceg pszichológiai fejlődéséről mesél. Ez a mű nem csupán a világirodalom egyik legfőbb műfajának legkorábbi darabja, de japán eredetijében is és Arthur Waley és Edward Seidensticker remek angol fordításában is a világirodalom egyik legnagyszerűbb alkotása."