Most már nyugodtan elmondhatom magamról: szeretem Mozartot.
Régebben kedveltem, de nem igazán értettem azt a fajta eszement rajongást, ami a nevét övezi. Beethoven harcias lénye, Bach érzékisége, vagy a szláv szerzők fantáziadús zenei világa sokkal inkább lenyűgözött, mint ez a kissé uncsi harmónia.
Régebben kedveltem, de nem igazán értettem azt a fajta eszement rajongást, ami a nevét övezi. Beethoven harcias lénye, Bach érzékisége, vagy a szláv szerzők fantáziadús zenei világa sokkal inkább lenyűgözött, mint ez a kissé uncsi harmónia.
Ahogy az abszurd egyre inkább átitatta az életemet, úgy kezdtem egyre jobban értékelni ennek a zseninek a zenei világát. Vannak olyan emberi lények, akik csak úgy tudnak létezni, ha megteremtenek egy saját birodalmat, ahol minden arányos, játékos, leheletfinom és mégsem negédes. Mint egy oxigénsátor. Kinek jobban, kinek kevésbé sikerül ez a próbálkozás. De én elhiszem, hogy ettől a zenétől szívesebben nőnek a növények és megnyugszanak a magzatok.
Mert ez a harmónia minden sejtünknek ismerős, ezt keressük igazából. Vagy csak én. Nem tudom. De szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése