"Magam se tudom, miért, de etika és esztétika pontatlan összekeverése úgy ingerel, mint a mosdatlanság. Aki úgy tesz, mint ha ő lenne Hamlet, mert Hamletet játssza, az dögöljön is meg, mint Hamlet.
Művész és társadalom üzletében mindig szigorúan üzletszerűen kellene eljárni. (Hisz a háttérben úgyis mindig érvényesül az alku.) A siker embere nem hivatkozhat erkölcsi értékekre, mert a tehetség működése nem morális tett. Egy tehetségtelen színészt egyetlen dolog menthet fel: ha megbukik. Ha egy életen keresztül megbukik és mégis kitart: még szent is lehet (egy szent, akin mosolygunk). De ha sikere van, bármily jószándékú: elveszett! Mert akkor megfizette a közönséget - vagy a közönség fizette meg őt. Másrészt az erkölcstelen zseni, aki a társadalomnak mint művész teljes értéket ad: tiszta figura, nem csap be. Egy nagy művész elítélése erkölcsi szempontok miatt esztelenség, előbb-utóbb rehabilitációhoz vezet.
A társadalom nehezen érti meg, mi szüksége van a művész démoni tehetségére és a zavarra, amit jelenléte a világban okoz - ezzel minden művésznek számolnia kell, ha nem akar fellengzős paprikajancsivá válni. A társadalom sose fog alkalmazkodni a művészhez.
...A művészi morál nem azonos a mérséklettel, azzal, hogy az ember nem hajszolja a pénzt, hogy vigyáz az egészségére, nem csalja meg a feleségét, vagy gondoskodik a családja jövőjéről. A művészi morál: önfeláldozás. A művészi morál: mértéktelen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése