Ma ismét sikerült egy kicsit kitolni az állóképességem igencsak szűkös korlátait: tettünk egy Maglód- Pécel- Isaszeg- Dány- Kóka- Sülysáp- Mende- Gyömrő-kört Lacival és Ákossal. Mivel én vagyok a leglassabb, középen haladtam, előttem Laci mint nyúl, mögöttem Ákos, nehogy leszakadjak. Felvillanyozott, hogy végre elhagytuk a Péteri-Monor-Gomba- szakaszt, mert már eléggé untam, csak a jó társaság miatt mentem már. Voltak nehezebb periódusok (lepukkant utak, kisebb-nagyobb emelkedők), de igazából jól esett a változatosság. Nem tudom, Lacinak milyen volt ott egyedül elöl, meg hogy folyton várni kellett ránk, de mi nagyon jól elpoénkodunk hátul Ákossal. Kókán megálltunk egy kávéra és egy fagyira egy kis bisztróban . (Itt, az Üveghegyen túl finomabb kávét ittam, mint sok budapesti kávézóban. )
57 km volt a vége, de nekem hosszabbnak tűnt. Direkt vittem magammal pénzt, hogy ha bármi közbejön (kiderül, hogy mégse bírom, defekt, stb.) vonatra szállhassak. Sülysápon már eléggé döglődtem, komolyan fontolgattam, hogy ezt a verziót választom, de izgatott, hogy milyen ez a mendei-pusztaszentistváni rész, úgyhogy nyeregben maradtam. Mendén és Gyömrőn is leszáltam és toltam, mert nem mertem megállni, nehogy lemerevedjek. Lényeg a lényeg, megcsináltam. Fogyókúrának nem az igazi, egy közepes szexmaratont jobban megérez az ember (és az örömtelibb is), de jó érzés tudni, milyen távolságot vagyok képes menni, és jó arra gondolni, hogy ez a táv egyre növekszik.
Bringás tanácsok, amelyeket a hétköznapi életben is meg fogok szívlelni:
- ha emelkedő jön, vissza kell váltani, mert kevésbé fáraszt ki, ha a saját tempómban tekerhetek, mint nagyobb fokozaton lassabban tekerni
- nem a lejtőn lefelé kell pihenni (sőt: tilos, lemerevednek tőle az izmok), mert utána szinte biztosan emelkedő jön, hanem az egyenes szakaszokon, mikor szinte erőlködés nélkül mehetek a saját tempómban.
Szép lassan eljutok arra a pontra, hogy nem okoz pánikreakciót nálam, ha bringával kell bemenni Budapestre, és ez megnyugtat. Jó volt!
57 km volt a vége, de nekem hosszabbnak tűnt. Direkt vittem magammal pénzt, hogy ha bármi közbejön (kiderül, hogy mégse bírom, defekt, stb.) vonatra szállhassak. Sülysápon már eléggé döglődtem, komolyan fontolgattam, hogy ezt a verziót választom, de izgatott, hogy milyen ez a mendei-pusztaszentistváni rész, úgyhogy nyeregben maradtam. Mendén és Gyömrőn is leszáltam és toltam, mert nem mertem megállni, nehogy lemerevedjek. Lényeg a lényeg, megcsináltam. Fogyókúrának nem az igazi, egy közepes szexmaratont jobban megérez az ember (és az örömtelibb is), de jó érzés tudni, milyen távolságot vagyok képes menni, és jó arra gondolni, hogy ez a táv egyre növekszik.
Bringás tanácsok, amelyeket a hétköznapi életben is meg fogok szívlelni:
- ha emelkedő jön, vissza kell váltani, mert kevésbé fáraszt ki, ha a saját tempómban tekerhetek, mint nagyobb fokozaton lassabban tekerni
- nem a lejtőn lefelé kell pihenni (sőt: tilos, lemerevednek tőle az izmok), mert utána szinte biztosan emelkedő jön, hanem az egyenes szakaszokon, mikor szinte erőlködés nélkül mehetek a saját tempómban.
Szép lassan eljutok arra a pontra, hogy nem okoz pánikreakciót nálam, ha bringával kell bemenni Budapestre, és ez megnyugtat. Jó volt!
1 megjegyzés:
Szívesen kölcsön adom Lance Armstrong edzőjének a könyvét, a Csúcsformában-t, Robinak vettem, igaz, mindig jó formában van, de nem vigyáz eléggé magára.Nem csak profi sportolóknak írta Chris Carmichael, hanem amatőröknek is.Ha már ilyen lelkesek vagytok....
Megjegyzés küldése