Óvd Te is a környezeted

Gyömrő egy gyönyörű kisváros volt Budapest határától nem messze. A
füstös, zajos nagyvárostól alig több, mint fél óra volt vonattal, de
ez a távolság éppen elegendő volt ahhoz, hogy természetes védelmet
jelentsen annak áralmaitól. Minden adottsága megvolt ahhoz, hogy jól
érezzék magukat, akik ide költöztek. A település központjában egy szép
környezetben fekvő tavacska hívogatta a pihenni vágyókat, de a
környező kis falvak is vonzották a kerékpáros túrázókat.

A rossz szomszédság azonban még a mézet is megkeseríti. Hiába lakunk a
legparadicsomibb körülmények között, ha embertársaink gondoskodnak
arról, hogy ne érezzük jól magunkat. A város egyik külső utcájának a
szélén volt egy vastelep. Tulajdonosai agresszívan terjeszkedtek, és
már három másik kerthatáros szomszédjuktól vásárolták, vagy ki tudja
milyen praktikákkal szerezték meg fél telekrészüket, ahol azóta
teljesen elpusztították a környezetet, mindent teleszemeteltek
vashulladékokkal.

Nem messze tőlük laktak hőseink, akiknek gondosan ápolt kertjüktől már
csak két másik kert választotta el a vastelepet. Hősünk gyakran
panaszkodott családjának amiatt, hogy mennyire zavarja ez a
környezetszennyezés. Mondogatta is, hogy bárcsak valaki segítségül
hívná a Bolygó Kapitányát, az biztos rendet tenne.

Három lánya összekacsintott, és már tudta is, hogy mit fognak ma
játszani. Alma, a legnagyobb, és mindenben kezdeményező kiosztotta
azokat a gyűrűket, amiket egyszer apa talált a kertben, amikor
átültetett egy fát.
Eképpen osztotta ki a gyűrűket:

- Anya, tiéd a szív gyűrűje. Ennek segítségével szeretetet, megértést
és együttérzést leszel képes kelteni az emberekben, de nem utolsó
sorban telepatikusan úton képességet nyersz az állatokkal való
kommunikációra is.

- Ákos, neked a víz gyűrűjét adom, úgyis a fiúk dolga a locsolás, ha-ha...

- Zsófi, szerintem hozzád a tűz gyűrűje illik, amilyen heves természeted van.

- Dóri, rád a föld gyűrűjét bízom, hozzád tartoznak a növények, amiket
egyébként is szeretsz gondozni.

- Magamnak -mint a csapat eszének, ugyebár- a szél gyűrűjét számon.

Apának nem jutott gyűrű, de ő különben is butaságnak tartaná a
játékunkat, de te anya olyan jó partner vagy mindenben.

Persze -anya kivételével- szinte mindenki zúgolódott, hogy miért ezt a
gyűrűt kapta, és miért nem a másikat, de Alma nem tűrt ellentmondást,
és amit ő akar, az többnyire úgy is lesz.

El is határozták, hogy rögvest kipróbálják a gyűrűk erejét. Kimentek
tehát az udvarra játszani, hogy apa nyugodtan tudjon délután aludni.
Felhúzták ujjaikra a gyűrűket, és miközben összeérintették őket,
sorban mondták:

Szél, Szív, Tűz, Víz, Föld, Gaia istenanya hatalmából ezennel
megidézünk téged, Bolygó Kapitánya. Majd hatalmasat nevettek. Azonban
még a szájuk sarkában volt a mosoly, amikor megremegett a levegő, és a
semmiből ott termett egy szuperhős kinézetű férfi, akin ezüst színű
ruha, vörös rövidnadrág, ugyanilyen színű kesztyű, csizma, és álarc
volt. Dörgő hangon megszólalt. Én vagyok a Bolygó kapitánya, kik
vagytok, és miért hívtatok?

Dóri szedte össze először magát, és azt kérdezte: Te igazi vagy? Mert
ha igen, akkor segíts nekünk a vastelepiek ellen. Mi dolgotok azokkal
a vastelepiekkel? - kérdezte a Bolygó Kapitánya, miközben a terasszal
szemközt álló cédrust nézegette. (mekkorát nőtt idén ez a cédrus, és
milyen szép... gondolta)

Alma vette át a szót, igaz, még kicsit dadogott a meglepetéstől.
Hááát, tudo-dod, az úgy volt, hogy apa nem tud aludni, mert nagy a
zaj, állandóan azokat a nehéz vasakat dobálják, és....

Elég, dörgött a Bolygó Kapitánya, ezért kár volt felébresztenetek
álmomból, mert én csak a környezetszennyezés miatt segítek. Akik
rosszra használják a gyűrűket, azok nem érdemlik meg, vissza is viszem
őket Gaia földistennőnek.

Anya mentette meg a helyzetet azzal, hogy gyorsan elmesélte a
vastelepiek milyen úton jutottak hozzá ezekhez a telkekhez, és itt
hogyan pusztították el az addig ott lévő növényzetet.

A Bolygó Kapitányának több sem kellett, elrúgta magát a földtől, és a
vastelep felé repült. Fentről szomorú látvány tárult a szeme elé. A
szép, megművelt kertek közé durva módon beékelődve terpeszkedett el a
vastelep, ahol különféle rozsdás vasak hevertek mindenfelé. Több
helyen régi motorokból olaj folyt a földre, amely mélyen beitta a
mérget.

A Bolygó Kapitánya a vastelep bejáratához repült, és bement a kapun.
Itt mindjárt körbevették a munkások, akik elkezdtek röhögni, hogy ezt
a bohócot pedig honnan szalasztották. A Bolygó Kapitánya dörgő hangon
felelősségre vonta őket, hogy miért teszik tönkre a környezetet. Rájuk
parancsolt, hogy most azonnal kezdjék el összeszedni ezt a sok
vashulladékot, és vigyék innen egy olyan telephelyre, ahol megfelelő
körülmények között lehet őket tárolni, és különben is távol van az
emberek és az állatok lakhelyétől. A munkások csak röhögtek, majd az
egyik a lapátjával hátba is akarta vágni, hogy takarodjon innen.

Több sem kellett a Bolygó Kapitányának, aki a csapást megelőzve a
levegőbe emelkedett, és olyan forgószelet kerekített a vasudvaron,
hogy minden összekeveredett, amit hetekig szelektáltak, most
kezdhették volna elölről. Jaj, roppantak bele ebbe a munkások, mit fog
szólni a főnök, ha meglátja. Pedig mennyit dolgoztunk rajta, hogy
szelektíven gyűjtsük a vasakat, most pedig minden összekeveredett.

Amikor a por elült ismét megjelent közöttük a Bolygó Kapitánya.
Remélem ennyi lecke elég volt, és tanultatok belőle, mondta, majd
köddé vált. Amikor hazaérkezett a vastelep vezetője és meglátta, hogy
mi történt térdre rogyott, és sírva fakadva átkozódott.

A család persze mit sem látott ebből az egészből, apának sem szóltak,
aki hamarosan morózusan felébredt. Úgysem hitte volna el az egészet.
Már-már ők is azt hitték, hogy csak valami káprázatnak estek
áldozatul, de másnap reggel, amikor iskolába menet elmentek a vastelep
mellett, egy feliratot láttak kifüggesztve a kertkapura. Ez a ház
eladó...

Egész héten ez járt a fejükben, és alig várták már, hogy megint
eljöjjön a szombat, és valamennyien otthon legyenek. Izgatottan
lesték a pillanatot, hogy mikor megy már el apa a szokásos ebéd utáni
szunyókálására. Amint ez megtörtént, összedugták a fejüket a kertben,
és szinte egyszerre tört ki belőlük. Láttátok ti is? Elköltözik a
vastelep? Akkor nem csak képzeltük ezt az egészet?

Erre csak egyféleképpen kaphattak magyarázatot. Ha ismételten elhívják
a Bolygó Kapitányát. Igen, de milyen indokkal tegyék ezt? Tegnap is
megmondta nekik, hogy csak akkor segít, ha környezetszennyezésről van
szó. Hát akkor gondolkodjunk, mondta anya. Pár percig tanakodtak,
képtelenebbnél képtelenebb ötletek jutottak az eszükbe, végül Alma azt
mondta, hogy megvan. Kérdezték is rögtön a többiek, hogy mit talált
ki, de Alma csak sejtelmesen mosolygott, és azt kérte, hogy bízzanak
benne.

Össze is tették rögtön a gyűrűiket, aminek hatására hamarosan
megjelent a Bolygó Kapitánya. Már megint Ti? Kérdezte tőlük. Miben
segíthetek? Alma felelt neki, kedves Kapitány, őőő, van itt a
szomszédban egy férfi, aki vakondokra vadászik, és mérgezi a földet,
ahol felbukkannak a is vakondok. Ja, tényleg, mondta Ákos is, de még
szinte be sem fejezte, már megszólalt Dórika, hogy láttam, amikor
ásóval vadászott rájuk, hogy jól fejbecsapja a szegény kis
vakondokokat...

A Bolygó Kapitánya megkérdezte a lányoktól, hogy szerintük milyen
büntetést érdemel az ilyen? Majd elmosolyodott, mint akinek közben
eszébe is jutott a megoldás. Most nem az ég felé, hanem a föld mélyére
szökött le a Kapitány, és kisvártatva a vakondok királyával tért
vissza.

Furcsa egy király volt ez, fehér kis hasikája éppen kilátszott a kék
kertésznadrágból, ami egyetlen öltözéke volt. Én már csak ilyen
kertész király vagyok, mondta a kisvakond, amikor a furcsálkodó
pillantásokat látta. Ebből a leckéből tanulni fog a szomszédjuk,
mondta a Kapitány, majd ahogy jött, úgy távozott, a kisvakond
hasonlóképp.

Apa megint bal lábbal kelt délután, majd estefelé kiment locsolni.
Amikor végzett, kihívta anyát a kertbe, hogy ezt nézze meg. Attila
szomszéd kertje tele volt vakondtúrásokkal, szinte már látni sem
lehetett a füvet, mindenhol kráterek emelkedtek belőle, mint ha a
holdon lennénk. Attila is sopánkodott amikor meglátta, szidta az eget,
a földet, mindent, ami csak eszébe jutott. Mivel ilyen talajon már nem
tudott rendesen füvet nyírni, el is adta nekünk a fűnyíróját, aztán
vett helyette valami önjáró csodagépet egy vagyonért.

Közben a család egyre jobban élvezte a játékot, el is határozták, hogy
másnap újra megidézik a Bolygó Kapitányát. Egész délelőtt az újabb
indokon törte a fejét mindenki, hogy mivel csábítsák ide a Kapitányt.
Ahogy ebéd után apa lefeküdt aludni, siettek ki a kertbe, és a gyűrűk
segítségével megidézték a Kapitányt.

Amikor megérkezett a Kapitány, rögtön megjegyezte, milyen érdekes,
hogy hosszú évszázadokig senki sem hívta adott neki feladatokat -meg
is lehet nézni hogy néz ki ma a föld-, most pedig egymás után
háromszor is elhívja ugyanaz a család. Miért ébresztettétek fel megint
a Bolygó Kapitányát, kérdezte a szokásos dörgő hangján?

Megint Alma ragadta magához a szót. A másik szomszédunk a kertjében
hallgatja a rádióját, és őőő... félő, hogy a madaraknak, ha ilyen
zenét kell hallgatniuk egész nap, szörnyű ízlésficamuk lesz, már
szegény papagájunk is mindenféle hülyeségeket fütyül. Mi lesz így a
szép madárhangokkal? Ez ugye komoly baj, Bolygó Kapitánya?

A Kapitány elnyomott magában egy kitörni készülő káromkodást, majd
átnézett a kertünkből a szomszédhoz, és meghallotta, hogy a rádióból
éppen Győzike énekel. Ez tényleg borzalmas, mondta, valamit tenni
kell. Füttyentett egyet, mire a kerítéshez odajött Süti és Bessy, a
két kutya, akiknél jobb, engedelmesebb kutyákat az egész utcában nem
lehetett találni. A fülükbe súgott valamit, mire a két kutya
eszeveszett játékba kezdett, és mindenfélét szétmarcangolt, ami csak
az útjukba került. Ennek esett áldozatul a teraszon bömbölő rádió is.
Volt is nagy meglepetés, amikor a szomszéd hazajött a piacról. Rögvest
építettek is egy kennelt, hogy attól a naptól fogva a két kutya oda
lesz elzárva. Persze ezen a család csak nevetett, nagyon jókat
szórakoznak a kerítés másik oldaláról, hogy a két kutya azóta hogyan
csinál bolondot a gazdáiból.

Megint gyorsan elrepült a hét, mondanom sem kell, hogy ilyen szétszórt
még nem volt senki mint ezen a héten, apa nagy bosszúságára. Ákos
rendszeresen elkésett, Alma már nem figyelt az órákon, Zsófi a
tornafelszerelését, Dóri az uzsonnáját hagyta itthon, anya pedig a
mobilját felejtette a munkahelyén.

De lassan újra eljött a szombat, apa menetrendszerűen lefeküdt aludni.
Ebben nagyon konzekvens volt. Hiába kelt újabban szinte minden
alkalommal fáradtabban, és rosszkedvűbben, mégis konokul bevonult a
hálószobába. A család pedig újra kivonult a kertbe, hogy a Bolygó
Kapitányát ugráltassa.

Amikor a Kapitány megjelent, csak annyit mondott, hangjában
beletörődöttséggel: már vártam... Szinte meg sem lepődöm.
Alma közölte vele az újabb parancsokat. A másik kertszomszédunkban
lakik két rottweiler, akik az utóbbi időben rendszeresen átjárnak
hozzánk a kertbe. És? Kérdezte a Bolygó Kapitánya. Hááát, izé, ha a
két kutya elszabadul, ki tudja milyen veszélyes emberekkel
találkozhatnak szegény ebek.

Én már tudom milyen veszélyes emberekkel találkozhatnak. Például
veletek, dörögte a kapitány, majd azonnal elkérte a gyűrűket
mindenkitől. Ezután beszélt a szomszéddal is, aki a kutyák védelmében
újabb kerítést húzott a régi elé. A Bolygó Kapitánya félelmetes kacaja
lassan halt el a levegőben, ahogy elrepült, kezében a gyűrűinkkel.

A család döbbenten állt a kertben, teljesen letaglózta őket, ami
történt. Egyedül apa volt jókedvű, ma végre kipihente magát...