Márkus, az oroszlán

A szavanna, ahol történetünk játszódik egy dombság határán terül el,
amely kelet felől öleli körbe a pusztaságot, nyugatról pedig egy folyó
határolja. Ezen a vidéken olyan ritkán esik az eső, hogy az itt élő
állatok vagy a folyó, vagy a szavanna központi részén elhelyezkedő
nagy tó környékén élnek. Ide járnak itatni és felüdülni a messzebb
lévő településeken lakó kétlábúak is. A szavanna egyhangúságát csak
néhol töri meg egy-egy erdő, de ez is jellemzően tüskés akácia, amely
még ilyen zord körülmények közt is képes volt elszaporodni.

A környék nem sok szórakozási lehetőséget ígért az oroszláncsaládnak
sem. Mennydörgőt, a szavanna rettegett urát 4 kölyökkel ajándékozta
meg Elza. A három kis nőstény között elsőre is feltűnt egy bozontos
szemöldökű hím, aki a Márkus nevet kapta szüleitől.

A kis Márkus nagyon szelíd, barátságos természetét szülőanyjától
örökölte, távol állt tőle az apa zordon, uralkodásra termett
természete. Aggódtak is szülei, hogy mi lesz majd vele, vajon
megállja-e a helyét a szavanna hiénákkal terhes környezetében. Bízva a
nevelés erejében apja jó példával járt elől. Első volt a vadászatban,
még az ínségesebb száraz évszakban is jó faltokkal látta el családját.

Márkust gyakran bízták meg különféle feladatokkal, hogy nézze meg a
lesállásokat, nem ragadt-e a csapdákba eleségnek szánt állat, vagy
figyelje meg melyik csapást használják újabban az itató felé menet a
növényevők. A kis oroszlán azonban egyben nem hazudtolta meg
nemzettségét, mégpedig abban, hogy igencsak szeretett lustálkodni.
Sokszor fordult elő, hogy már hasára sütött a nap, lánytestvérei rég a
bokrok között kergetőztek, amikor ő méltóztatott felébredni, és
reggeli után nézni. Feladatait rendszeresen elfelejtette, ezzel
őrületbe kergetve Mennydörgőt.

Apja elhatározta, hogy alaposan elbeszélget a fejével, hiszen fiának,
mint leendő családfőnek kötelező elsajátítania a vadászat, az ölés,
tehát az élelemszerzés fortélyait. Hiába magyarázta azonban Márkusnak,
hogy a vadászat a legszebb sport, és minden hímnek űznie kell
valamilyen sportot, ha másért nem, legalább az edzettségéért, fiáról
leperegtek az atyai intelmek. Szabadidejében inkább elfarigcsált a
körmeivel különféle fadarabokon, vagy a kedvenc bokrában heverészett.

Történt egyszer, hogy Mennydörgő egy fiatal Impalát talált az egyik
kihelyezett csapdában, amely PROFI módon volt felállítva, ezért
rendszeres táplálékforrásként szolgált a család számára. Odavezette
tehát Márkust a rettegő Impalához, ráparancsolt, hogy ölje le, és
készítse el a család számára az ebédet. Elmagyarázta neki, hogy éles
karmai nem arra valók, hogy azokkal faragjon, hanem az áldozat
megragadására, majd hasának feltépésére. Először is harapja el az
Impala torkát, így övé a jog az életet adó vér felhörpintésére.
Miközben az Impala lassan kiszenved, tépje ki gőzölgő beleit, amit a
kis nőstények azon melegében el is fogyaszthatnak. A legjobb
falatokat, a húst ezután osztják el maguk között, de ne felejtse, hogy
elsőnek a családfő, azaz a vadász eszik, hogy ereje megmaradjon, csak
utána kapnak a többiek a maradékból.

Márkus majdnem elájult, amikor Mennydörgő lefestette előtte, hogy mit
kell tennie a zsákmánnyal, talán jobban félt, mint szegény Impala. El
is határozta, hogy ha ez az ára a húsevésnek, akkor inkább lemond
ennek az élvezetéről, és a jövőben áttér a vegetáriánus életmódra.
Mennydörgő éktelen haragra gerjedt, ami abból a kétségbeesésből
fakadt, hogy mi lesz így a jövő nemzedékével, ki fog akkor vadászni,
ki lesz az erdő rettegett ura őutána.

Kényszerében a kis nőstények felé fordult, akikben jó partnerekre
talált, társául szegődtek a zsákmányszerzésben. Kitanította őket
a vadászat minden fortélyára, így reménye lett rá, hogy élete
idővel egyre kényelmesebbé válhat. Nehogy szégyenben maradjon a
szavanna többi hímoroszlánja előtt, Mennydörgő komoly propagandába
fogott. Nagy hangon ecsetelte mekkora előnyel jár a hímoroszlánok
számára, ha nem rájuk, hanem az amúgy is többségben lévő nőstényekre
marad a vadászat terhe.

(Küldetése sikerrel is járt, mert ha ma körülnéztek nyájas olvasóim
azt láthatjátok, hogy szavannaszerte a nőstényoroszlánok vadásznak, és
mindenben kiszolgálják a hímeket.)

De ne szaladjunk ennyire előre. Miközben Mennydörgő a kis nőstények
okításával volt elfoglalva, Márkus egyre jobban elmagányosodott.
Lánytestvérei gyakran csúfolták, mert túl sokat ápolta sörényét, és
már a családi beszélgetések közben is egyre többet kellett felemelnie
a hangját, ha ő akarta magához ragadni a szót. Éppen ezért
elhatározta, hogy elindul otthonról, és keres magának egy olyan
világot, ahol a hozzá hasonló érzékeny lelkű oroszlánok is megállják a
helyüket.

Apja és anyja annak reményében engedték útnak, hogy ez a kaland lassan
férfivá avatja fiúkat, aki bátorságra lelvén tér majd haza, hogy végül
mégis apja nyomdokaiba lépjen. El is indult Márkus, és hosszas
bolyongás után egy kikövezett sárga útra talált. Itt megállt
gondolkodni merre is induljon el, amikor találkozott egy emberlánnyal,
akit egy kiskutya, egy bádogfigura és egy madárijesztő forma szalmabáb
kísért.

Gyorsan egy nagy kő mögé bújt, de már késő volt mivel meglátták. Oda
is mentek hozzá. Hát te mit csinálsz itt oroszlán? Kérdezte az
emberlány, aki be is mutatkozott neki. Dorothynak hívták. A választ
meg sem várva elhadarta, hogy ők Ózhoz egy híres varázslóhoz mennek,
aki mindenkinek teljesíti a kívánságait. Megkérdezték Márkust, nem
tartana-e velük, biztos neki is van titkos vágya, amit szeretne, ha
teljesülne. Mivel még nem döntött maga felől, elhatározta Márkus is,
hogy szerencsét próbál a varázslónál, hátha tényleg akkora a hatalma,
hogy rajta is segít.

Csak egyet kér tőlük, hogy az a szalmafigura tartsa magát távol tőle
az út során, mert egy kicsit allergiás...