Anuch meséje

Ősidők óta itt élünk a földön. Az emberek többsége nem is tud rólunk,
sokszor még az érintettek sem tudják, kik is ők valójában. Az én
feladatom a kiválasztottak megfigyelése, felkészítése a feladatukra,
egyben védelmük is, ameddig nem ébredtek hatalmuk tudatára. Hogy kik
vagyunk? Mit keresünk itt? Mik a céljaink? Elmondom nektek, de csak
abból a biztonságos tudatból, hogy ti a végén úgyis meghaltok.
Mindannyian, tehát már nem tudtok ártani nekem, a fajtámnak.

Amikor az ember első zsengéi megjelentek a földön, még a
dinoszauruszok uralták a bolygót. Örök harcban álltak az emberiséggel,
akik egyre csak szaporodtak. Az emberek a dinókat sárkányoknak
nevezték, és sportot űztek a vadászatukból. Ki tudja melyik faj
pusztította volna el hamarabb a másikat. Egyszer azonban meteor
csapódott a bolygóba, melyet hatalmas lökéshullámok kísértek, minek a
következtében elpusztult az addigi flóra és fauna nagy része. A rövid
időre megnövekedett radioaktivitás következtében az életben maradt
emberiség egy részével különös dolgok történtek.

Már korábban is kétféle emberfaj élt a földön. A temészetközeli,
paradicsomi állapotait megőrző Neander-völgyinek nevezett faj, és az
erőszakos Káin ivadék, Cro-magnoniak. A változás a kisebb számban
megmaradt Neander-völgyi embereket érintette, akiknek a DNS szerkezete
átalakult. Okát nem látjuk még ma sem. Ez a változás a következőképp
írható le. Némely túlélőnek különös képességei lettek. Van, aki olyan
élesen lát, mint a sas, van, akinek a hallása fejlődött
elképzelhetetlen finomságúra, más olyan gyors, mint egy gepárd, és még
hosszasan sorolhatnám.

Bölcseink összeültek, és arra a meglátásra jutottak, hogy a bolygó
szelleme feladattal látta el őket, amikor ezeknek a képességeknek a
birtokába jutottak. Megfigyelték azt is, hogy valamennyien csak
egy-egy bizonyos állat tulajdonságaival rendelkeznek, amelyet
veszélyhelyzetben alkalmazni is tudnak. Így ők váltak ezen állatok
totemeivé, védelmezőivé.

Szükség is volt ezekre a védelmezőkre, mert a Cro-magnoniak gonosz
szellemük sugallatára irtották egymást, környezetüket, a növény és
állatvilágot. Mára sikerült az egész bolygót olyannyira
leamortizálniuk, hogy hacsak valami újabb csoda nem történik végzetes
következményei lehetnek.

Közülünk is a legbölcsebb, legöregebb Bubo volt, a baglyok toteme. Ő
bízott meg azzal a feladattal, hogy figyeljem meg, készítsem fel, és
felkészüléséig védelmezzem a legújabb kiválasztottat, akit a csillagok
megmutattak neki. Ez a fajtársunk egy alig 15 éves leány közép-európa
egyik kisvárosában lakik, de ennél többet a védelme érdekében nem
mondhatok el. Igazi nevét sem árulom el nektek, de e-helyütt úgy fogom
hívni, hogy Anuch. Anuch Leopardia.

Anuch születésétől fogva fura kislány volt. Rögtön kitűnt társai közül
éles értelmével, gyors felfogóképességével. Ez számára is feltűnt, ami
alapos magabiztossággal látta el. (ebből még le kell faragnom majd egy
kicsit, nehogy a Cro-magnoniak jellemző gőgösségével legyen határos).
Eleinte még élvezte is a helyzetét, hogy hamarabb meg tudja tanulni a
leckéit, neki elég, ha az órán odafigyel, és nincs szüksége magolásra,
nem úgy a testvéreinek, vagy az osztálytársainak.

Sokat szenvedett viszont attól, hogy kevés igazi barátja van, akik
sokszor nem tudtak mit kezdeni gondolataival, nem tudták követni
szárnyalását. Még a szülei sem igazán értik meg őt. Pedig neki nagy
szüksége van rájuk, fiatalabb korában bújt is, mint egy kis macska. Ma
már persze komoly nagy lány, aki nem engedhet meg magának olyan
blamázst, hogy édesapja az utcán megfogja a kezét. Mit szólnának az
ismerősei, ha meglátnák ezt?! Testi fejlődésében kicsit lemaradozott
egykorú társaitól, ami némi bosszúsággal tölti el, amikor kénytelen
kibélelni kedvenc melltartóit. Még nem tudja, hogy ez teljesen
természetes, a kiválasztott Neander-völgyiek sajátossága, hogy bár
szellemileg jóval megelőzik korukat, de testileg kissé lassabban
fejlődnek, cserébe ennek köszönhetik, hogy sokkal hosszabb ideig
élnek.

Értetlen családja elég sokat gúnyolta szegény Anuch-ot, aki bizony
sokszor kérkedett különleges értelmi képességeivel, ami miatt őt Chuck
Norrishoz, a Cro-magnoniak egyik verekedő ikonjához hasonlították,
akit a tökéletesség példájaként figuráztak ki az értelmesebb, békésebb
természetű Cro-magnoniak, -mert ilyenek is voltak szép számmal-, és
szerencsére közéjük tartozott Anuch családja is.

Egyszer azonban furcsa dolog történt. Anuch életében is elkövetkezett
az a nagy változás, aminek előszele már az értelmi képességekben
megmutatkozott. Amikor nagyon koncentrált, érzékei kifinomultak, és a
levegő kékes fényt árasztva remegni kezdett körülötte. Először azt
hitte csak valamiért nagyon fáradt, (a feje is majdnem széthasadt) és
emiatt csak képzelődött. De történt egyszer, hogy amikor iskolába
menet a kerékpárjával nekiütközött egy a semmiből hirtelen előkerülő
autónak, a fejében ismét feszítő érzés keletkezett, és a szemfogai is.
Mint ha megnyúltak volna. De csak egy pillanat műve volt az egész,
ahogy jött, úgy múlt el az érzés, és csak a fáradtság maradt utána, na
meg egy jó adag félelemérzés, hogy mi is volt ez. Majdnem meghalt, még
szerencse, hogy olyan gyorsan reagált, az érzékei nagyon kifinomultak
az utóbbi időben.

A bölcsek figyelmét ekkor keltette fel Anuch, akit különleges
képességeinek teljes kifejlődése előtt már el akartak tenni láb alól a
gonosz szellem szolgái. Védelmére a bölcs Bubo engem küldött. Sokat
gondolkodtam milyen módon hívhatnám fel magamra Anuch figyelmét, végül
maga adta kezembe a megoldás kulcsát.

Mivel nem merte senkivel sem megbeszélni azt, ami vele történt, -úgy
sem értették volna meg, valószínűleg megint csak gúnyolódtak volna
vele-, az íráshoz folyamodott. Matilda néven naplót írt az otthoni
számítógépükön. Ebben a történetben leírta milyen különleges
képességei vannak, azaz milyen tüneteket észlelt magán az utóbbi
időben. Érteni persze nem érti, de sikerült megismerkednie néhány
hozzá hasonló tanulóval is, akik -talán pont emiatt- mindig is
különcnek számítottak a "normális" társaik között. Ezért is nehéz
számukra a kapcsolatteremtés, és ameddig például egy sima Cro-magnoni
lánynak az ő korában már számtalan barátja volt, addig Anuch nem
találta még meg a számára igazit. Volt már próbálkozása, de komoly
eredményre nem jutottak, akkora volt közöttük a különbözőség. Ez
persze elkeseríti Anuch-ot, de majd rávezetem, hogy ő jobbat érdemel,
ne legyen hát türelmetlen.

Sajnos azonban történtek félelmetes dolgok is. Mint meséltem már, a
gonosz is felfedezte magának Anuch képességeit, és mindent elkövetett,
hogy keresztezze a bolygó szellemének Anuch-hal kapcsolatos terveit.
Egyszer két részeget küldött az útjába, akik majdnem kirabolták,
megsebezték, de ekkor használta Anuch először képességeit. A levegő
megtelt remegéssel, és kék fényt árasztott magából a titkos fog alakú
amulett is, amit csecsemőkora óta hordott a nyakában. A feje ismét
elkezdett feszülni, mint ha valami ki akarna törni az ott nyílt
résből, a fogai megnyúltak, eközben a teste a levegőbe emelkedett. A
két rablónak több sem kellett, el is inaltak azonnal, mivel erre aztán
igazán nem voltak felkészülve.

Ahogy Anuch sem. Nem értette mi ez. Mi vagyok valami macska? El is
mosolyodott a gondolatra, hogy édesanyja gyakran hívta kiskorában
macskának, néha még ma is... Azért elég ijesztő ez az egész. Hát még
ha azt is tudná mi vár még rá. Éppen ezért úgy gondoltam belépek az
életébe, mégpedig azon a kapun keresztül, amit ő nyitott. A naplójába.
megmutattam neki az ellenséget, a gonosz szellemet, akiktől jobb, ha
óvakodik, kinek neve TÁBÜN! de már nincs egyedül, mindig vele leszek,
és megvédem, felkészítem a harcra a fekete párducok leendő totemét,
én, azaz David.
David Vamp, a denevérek őre.