2009. szeptember 10., csütörtök

Alámerülés

Arvo Partot hallgatni felér egy érpattintással. Kettesben egy közös mélyvízi merüléssel oxigénpalack nélkül, koncerten egy tömeges öngyilkossággal. Mikor először hallgattam, arra gondoltam: nem igaz, hogy egy pap ilyet írjon: egy keresztény sosem lehet ennyire magányos. Tegnap egy váratlan ötlettől vezérelve feltöltöttem az MP3-amra, és ma hazafelé jövet meghallgattam a vonaton. Úgyis pocsék kedvem volt, gondoltam, sokat nem veszthetek. Ha lesz valami a kezemben, mikor felrugaszkodom, akkor hitt Istenben. Talán a keszonbetegség az oka, de jobban lettem tőle.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez nagyon találó. Betettem a fórumra is, ha nem haragszol... :)

ixchel írta...

Bánja kánya:)