Eger

Jelentem, megérkeztünk. Nem indult valami ígéretesen az egri kirándulás: Alma bekapott valami jó kis echovírust, végighányta a szombatot, és vasárnap is elég gyenge volt. Zsófi vasárnap lett rosszul (nem hányt, viszont nagyon fájt a feje) + lelki válság. Az elkövetkezendő három napra lehűlést és esőket jósoltak. Már kínunkban röhögtünk azon, vajon hogy tudtuk a nyár legcsapadékosabb napjait hónapokkal előre lefoglalni. (Ugye Sopron is.)

Hétfőn hál' Istennek szép volt az idő. Bejártuk a belvárost, elvittük a gyerekeket a várba. A felszín is tetszett, de Laci a kazamatákban érezte magát igazán jól: ahogy egyre mélyebbre szálltunk a föld alá, úgy lett egyre enyhébb a szénanáthája. Fényképezgettünk, de a fotók nagy része eléggé túlexponáltra sikerült. Jellemzően meg se fordult a fejemben, hogy valaki átállította, azt hittem, én fotózok bénán. (Pedig dehogy...)

A szállásunk kellemes meglepetést hozott: ízléses volt, jól beosztott terekkel, kényelmes bútorokkal. A gyerekek nagy örömére mi külön aludtunk.

Másnap a Szalajka-völgybe kirándultunk. Kisvasúttal felmentünk a Fátyol-vízeséshez, onnan gyalogoltunk le. Szerencsére reggel adtam a kicsikre dzsekit, és Ákos is hozott esernyőt, mert az eső folyamatosan szitált. Persze ez egyáltalán nem zavart: csak úgy ittuk magunkba a sok szépséget. (Dóri kérése: Apa, egyszer jöjjünk el nyáron is!)

Mielőtt vonatra szálltunk volna, megtekintettük a panoptikumot is, ahol középkori kínzószerszámokat és azok használatát mutatták be viaszbábukon. Nem nagyon rázta meg a gyerekeket: elökörködtek az egészen.

Este Makám koncertre mentünk volna a park zenepavilonjához, de a rossz idő miatt (aminek addigra már se híre, se hamva nem volt) elmaradt. Viszont a hoppon maradt nézők között álldogált Laci egyik AVX-es ismerőse is, akire nem is számítottunk, mert hogy természetvédelmi őr a Bükki Nemzeti Parkban, ki gondolta volna, hogy ráér. Megörültek egymásnak és jól elbeszélgettek, amíg mi a parkban sétálgattunk, nézelődtünk. Érdekes, hogy egy ilyen kis városnak, mint Eger, milyen gyönyörű, levegős, ősfás parkja van. Igazi találkahely: sok nagyobb és kisebb tér alkot egy teljes egészet, sok a pad, szökőkút, tavacska. Jut hely a gyerekeknek, a kutyáknak, a szerelmeseknek, időseknek.

Szerdán délelőtt indultunk vissza. Mit mondjak, a hazafelé vezető utat mindig szívesen megspórolnám. Most különösen: a Keletiben állandóak a késések, sőt: egyes járatok egy az egyben ki is maradnak. A vonatokat nem írják ki, csak az utolsó percben, akkor lehet rohanni a hátulsó vágányokhoz, mert a bejárathoz közeliekből a nemzetközi járatok indulnak. Persze nem érdemes eleve hátra menni, mert ha mondjuk a kettes vágányhoz mégy és a vonat a tizenkettesről indul, akkor az U-alak másik szárához vagy a vonatokon át vágtathat a család, vagy megkerülhet iaz egész pályaudvart és lekésheti a vonatot. Na mindegy. Ja, Laci úgy időzített, hogy a Vateráról megrendelt Camping biciklit is ide hozták, úgyhogy egy úttal vihettük is haza. Míg Gyömrőre értünk, melééült egy két év körüli kisfiú és végig símogatta, tapogatta.
Olyan jó volt hazaérni. Azt hittem, hogy a tip-top panzió után kényelmetlenül fogom magam érezni a takarítónőért kiáltó otthonunkban, de nem így volt. Egyáltalán nem zavartak ezek a dolgok. Viszont a pedáns rend megihletett, csak a mai napra vártam, hogy Laci dolgozni menjen, ma szépen kitakarítok. Most ezt elküldöm, aztán teszek fel néhány képet.