Cipők

Pénteken magamhoz vettem a múlt évi ruhapénzemet (15.000Ft) és elindultam cipőt venni. Átnéztem az Árkád és az Aréna teljes kínálatát, és vártam, hogy szembejön velem a Cipő, akibe beleszeretek, én a tied, Te az enyém, hétfőtől abban pompázom majd. Lejártam a lábam, este a vonaton olyan fáradt voltam, hogy Tápiószecsőn tértem magamhoz, ez már messze az Üveghegyen túl van, ahogy Te mondanád. Jókor ébredtem fel, csak rossz vonaton. Olyan vagyok, mint a friss medikusok, akik minden nyavalyát elkapnak, amiről tanulnak: én is biztos voltam benne, hogy most fognak kirabolni, megerőszakolni, stb. A kihalt váróteremben előrelátóan a zoknimba gyömöszöltem a készpénzemet, és igyekeztem észrevétlenül kuporogni a padon, ami azért elég vicces a paramétereimet ismerve. Nem is volt alaptalan a félelmem, mert kisvártatva becsoszogott egy nyugdíjas házaspár, akik szintén a Budapest felé tartó vonatra váltottak jegyet. Sose lehessen tudni, ugye. Szerencsére Apunak pont akkor jutott eszébe felhívni, hogy Dórinak boldog névnapot kívánjon, úgyhogy kellemesen elcsevegtünk a házi tésztagyúrás rejtelmeiről. Jót mulatott a kis kalandomon és felhívta a figyelmemet, hogy jól szorítsam a hónom alá a fejemet, nehogy elhagyjam , mint 17 éve a farmerdzsekit, amit a ballagásomra sikerült kipréselnem belőle. Szép, hogy folyton-folyvást ilyenek jutnak eszébe rólam, grrrrr...De azért imádom, szeretetből csipkelődik.

Tulajdonképpen nem kéne annyit izgulnunk amiatt, hogy szeretnek-e a gyerekeink, mert ez egy hozzáférhetetlen mag , örökös bántások és megbocsájtások és örömök sorozata mmindkét fél részéről. Ez a szeretetpróba, akkor szabadságot adni és nemesen viselkedni, mikor előre tudjuk, hogy a másik fátylat borít majd mindenre.