(Shakespeare: Lear király)
Ismét egy jó film az egérmoziból. Ez most egy másféle fattyú, mint a Lear királyban, de az ambíció és a kitartás ugyanolyan rendkívüli. A főszereplő Ludvig Kahlen, aki 25 év háborús szolgálata során a teljes ismeretlenségből a kapitányi rangig vitte. Ez a XVIII.századi, feudális berendezkedésű Dániában nem kis szó.
A kezdő képkockákon a háborús veteránok szegényházában szedi össze a kis cókmókját, innen látható, hogy nincs mire várni: vagy maga csinálja meg a szerencséjét, vagy a nyomor nyeli el. Megtudja, hogy a király fejébe vette a jütlandi mocsárvidék termővé tételét. A Kahlen, aki egy földesúr balkézről született fiaként annak birtokán eredendően kertész volt, engedélyt kér a királytól, hogy a mocsárvidéket megpróbálhassa termőre bírni, az új termőterületekért cserébe birtokot és nemesi címet kér. Nem ő az első próbálkozó, de mindaddig mindenkinek beletört a bicskája a vállalkozásba. Így a miniszterek, akiknek igazából kedvez a mostani status quo, némi hezitálás után engedélyeztetik a kérést: úgyis reménytelen, a koronának semmibe nem kerül, de addigis elmondhatják a királynak, hogy már folynak a munkálatok, ők mindent megtettek.
Főhősünk elindul és a kapitányi nyugdíjából fedezve megkísérli a lehetetlent: krumplit termeszteni a mocsárban. Csakhamar számos megpróbáltatáson megy keresztül: meg kell birkóznia az ellenséges, könyörtelen és pusztító közeggel, maga mellé kell állítania azokat, akik szintén a rendszer kiszolgáltatottjai. Olyan döntéseket kell meghoznia, amikben az ambíció már önmagában nem megbízható viszonyítási pont. Segítőtársai szükségből szegődnek mellé, de végül részesül abban, amire nem is számított: megtanulja és megtapasztalja a végsőkig tartó összetartást és a szeretetet. Ez lesz végül a legnagyobb jutalma az ádáz harcnak, amit a kegytlen földeúrral és az összes haramiával vív.
A történetet több helyen westernként jellemzik, és tényleg olyasmi, aminek én nagyon örülök, mert kedvelem a műfajt. (Nem nagykanállal eszem, de szeretem.) A karakterek nem túl árnyaltan megrajzoltak, de Amanda Collin remek volt, hiteles. Mads Mikkelsen kérges, fókuszált. Tegnap hallgattam egy TED-es előadást Góg Anikótól, aki azt mondta, egy 100 méteres síkfutásnál a rajt pillanatában meg lehet mondani, hogy kinek van esélye a győzelemre: csak annak, akinek a szemében ott van, hogy most fel fogja szántani a rekortán pályát. Mads Mikkelsen Ludvig Kahlenként a jütlandi mocsarakat szántotta fel és az első pillanatban látszott rajta, hogy ebben senki nem tudja megállítani.
Varga Bence kiváló írása a filmről a Fidelioban: https://fidelio.hu/vizual/a-pusztasagot-nem-lehet-megmuvelni-kritika-a-fattyu-cimu-filmrol-180220.html
