Lancia

Janó mesélt egy-barátjukról, aki kb. 15 éve kinézett magának egy Lanciát. Ezzel a típussal akart nagyot ugrani a cég, úgyhogy beletett mindent: formatervezést, kiváló hifit, megalkotott egy nagyon szép, igazán szerethető kocsit. Csak hát...olasz autó. Megbízhatatlan. Évek óta nézegeti a hirdetéseket, olvasgat róla a neten. Mindenhol leírják, hogy imádnivaló, de megbízhatatlan. Most kinézett egyet valahol nagyon vidéken. Elment, a tulajnak is megmondta, hogy nem veszi meg, csak meg szeretné nézni. Drágábban is árulták, mint amennyiért megérte volna megvenni, valami hibája is volt, minden az ellen szólt, hogy megvegye. Úgy gondolta: ha ennyire minden az ellen szól, hogy megvásárolja, annál inkább kell neki. Lealkudott valamennyit az árból, felhajtott egy megszállott szerelőt, aki képes legyártani a konstrukcióhibás alkatrészeket, ráköltötte kishíján mégegyszer az autó vételárát és most boldog. Tudja, hogy egyszer, a legváratlanabb pillanatban, egy hosszú út kellős közepén fogja cserbenhagyni, de nem foglalkozik vele. Ilyen a szerelem.

Tartuffe

De régen nem jártam már az Örkényben! És most se magamtól, pedig a kedvenc színházam. Dóriék osztályával néztük meg a Tartuffe-öt, én egy olyan gyerek helyett mentem, aki visszamondta a programot. Klassz volt, a színészek zseniálisak, a rendezés, az előadás igazán tökös! Pontos volt és aktuális, de mennyire! A gyerekek azonnal vették a lapot. Több közös programot kell szerveznem a csajokkal.

Zabhegyező(k)

Hihetetlen, hogy az ember mi mindent fel nem halmoz az évek során, ha sok ideig egyhelyben él. De tényleg. Rettenet. Hat éve lakunk ebben a lakásban és most szántuk ra magunkat azoknak a helyiségeknek a kifestésére, ahol a legtöbb holmit tároltuk eddig. A nem túl szigorú szelektálás során is kikerült a háztartásunkból vagy 4-500  nem túl jó állapotú, de jó könyv.  Ez már a második szelektálás volt egy éven belül. A gyűjtögetéssel az iszonyú poron kívül az is a baj, hogy egy bizonyos példányszám után az ember már nem igazán van képben arról, mi is lapul a polcokon. Meglepődve húztam ki a kupacból ezt a vékonyka kötetet, a Zabhegyezőt: ez megvan? 

Szégyen vagy sem, én még nem olvastam. Tegnap kitakarítottuk magunkat, úgyhogy ma nekiültem és elolvastam. És nagyon szerettem! A stílusa könnyed volt és természetes. Láthatóan el akarta kerülni a kimódoltság látszatát, a hagyományos értelemben vett szépséget, kikotyvasztott valami frisset, újat. A karaktereket gondosan, emlékezetesen formálta meg és a mondandó is nagyon finoman, szinte tapintattal lett a szövegbe illesztve. 

Nekem nagyon tetszik az, ahogy a világ különböző részein szép lassan elszakadtak a hagyományos európai törtenetírástól. Minden népnek van egyfajta történetmesélési hagyománya: ugyan sok közös pont van, de máshová helyezik a hangsúlyokat, más eseményeket részleteznek, stb. Ez nem múlik el nyomtalanul. Nagyon izgalmas kísérletek zajlottak: a dél-amerikai mágikus realizmus, amit imádok, vagy Salman Rusdie, Orhan Pamuk, vagy akár a mi Esterházynk, vagy a japán ìrók, mind a maguk módján szőtték a történeteiket. Ettől lett igazán sokszínű és izgalmas a világirodalom.

A Költészet napjára

"Tudsz játszani?

Tudok.

És szeretsz is?

És szeretlek is."

(Fodor Ákos)