Fura, néha úgy érzi az ember, semmi sem változik, csak valami posványban tapicskol. Máskor meg mintha kereszthuzatot csinált volna valaki: egyre-másra új tartalmak jelennek meg az életünkben és egyszer csak azon veszem észre magam, hogy gyökerestül megváltozott minden.
Nem tudom, mitől van ez, csak hagyom. Annyira jó, ahogy az új kiszorít sokmindent, amire már nincs szükség. Felfrissül a levegő.
Tőlem, eretnektől szinte irracionálisan furcsa a szokás, de sose hagyom ki: a reggeli úszáskor mindig imádkozom. Na nem valami bonyolultat: a miatyánkot, jópárszor, amíg lecsendesedik bennem. Legyen meg a Te akaratod! (Hű, micsoda egy szentfazék!) Biztos azért van, mert annyira kis béna vagyok, nem tudom, mit kezdjek az életemmel. Miért születtem a világra, miért maradtam meg olyan sokszor, mikor meghalhattam volna (szerintem 40 éves kor után elég sokan feltesszük magunknak ezt a kérdést - hihetetlen, miket túlélnek emberek!) És most az van, hogy a keretek változatlanok, belül mégis annyi minden felpezsdült. Aztán lehet, hogy bilibe lóg a kezem és egyszer minden egy szempillantás alatt összerogy. Addig is örülök, amíg van minek.
Mennyire írhatok erről? Alma szerelmes és ettől kivirágzik. Tart, ameddig tart, de ez most nagyon érlelő, kiteljesítő, úgy látom. Ennyit azt hiszem, leírhatok.
Laci rászánta magát és küzdősportolni kezdett álmodozás helyett. Hetente kétszer úgy elverik, mint szódás a lovát (őt se féltem...na jó, néha igen) és jót tesz neki. Gondolom, nemcsak a verekedés, hanem hogy emberek közt van, akik nem feltétlenül rendőrök.
Én is elkezdtem felvettem a kapcsolatot egy kínai gyógyásszal, aki taichit is tanít. Már évek óta figyelgetem, de az írásain keresztül eléggé pökhendinek tűnt. Élőben nem az. Hétfőnként délután 6-8-ig taichizunk, csikungozunk, közbe-közbeszúr egy-egy kis sztorit, egészséges életmód tanácsokat, gyógynövényes tippeket. A gyakorlóterem két rövidebb oldalán végig könyvespolcok vannak, azokat böngészgetem, amíg gyülekeznek az emberek. Lemezgyűjteménye is van :) remélem, néha leveszi a polcról és meghallgatja őket.
A húgom legkisebb lánya az idén kezdett egy budapesti iskolában, nem messze tőlünk. Ha minden igaz, mostantól gyakrabban látom, mert a koleszból nem nagyon tud hazamenni Dócra. Aztán úgyis elkezdi élni az életét, lesz itt is baráti köre, meg minden. De nekem évek mentek úgy el, hogy nem is találkoztunk.
Ákosék azon gondolkoznak, hogy hazajönnek. Egyértelműen a gyerekek miatt, mégis itt a család, valamiféle háttér. Nem tudom, lesz-e belőle valami, de én nagyon örülnék. Ránkférne egy kis nyüzsgés...
Zsófiban is mintha változna valami. Kezdi megérteni, hogy fontos tanulni. Ha mást nem, nyelvet. Nyilván azért képes nyelvórákat is venni a mekis fizetéséből, mert az érettségi után azonnal dobbantani akar külföldre. Amilyen praktikus az észjárása, csak erre tudok gondolni. Ettől kicsit azért összeszorul a gyomrom. Néha nagyon. Addig kell beszélgetni vele, amíg itt van.
Dóri meg elkezdett ezerrel verseket írni és úristen, igazi nő lesz hamar!
Nem tudom, mi adódik még, de úgy érzem, meglódult a sorsunk és ez kicsit szívszorító, de olyan körhintaszerű érzés. Szeretem.
