Keresgélek, keresgélek. Nagyon egyszerű lény vagyok: nem lebegnek előttem magas ideák, semmiféle emberfeletti teljesítményre, hősi babérra nem vágyom. Egyetlen kérdésre várom a megnyugtató választ: tudtam-e a mai napon úgy jelen lenni, (enni-inni, szeretni, gondolkodni, beszélni - úgy gondoskodtam-e a gyermekeimről), hogy ezért megérte emberi lényként megszületni. Néha nem is annyira egyértelmű ez, okkal furdal a lelkiismeret. Elég középszerűen hangzik, de legalább igaz.
Lehet, hogy tévedek, de az emberfeletti teljesítményeknek csak úgy látom értelmét, ha kíváncsiság a hajtóereje. A hősiességnek meg a szeretet. Nem mintha annak, akit megmentenek, nem lenne édesmindegy az indíték: a megmentőnek jobb, így nem gubancolódnak benne az érzelmek, az ok-okozati viszonyok, vagyis így alhat nyugodtan. Meg néha nem döntés, hanem szerencse dolga a hősisesség. Hogy van-e rá alkalom.
Pillanatnyilag egyetlen tevékenység van az életemben, ami kihívást jelent: a jóga. Ez az egyetlen olyan terület, ahol minden alkalommal határaim átlépésére kényszerülök. Minden más rutinból megy. Élek a gyanúperrel, hogy nem lesz ez mindig így: egy egyenes szakaszon biciklizem és csak azért tekerek, hogy ki ne essek a mozgásból. És valahogy remélem, is, hogy találok értelmes kihívásokat az életben. Hogy azért ne menjen át egy észnélküli pörgésbe és hulljon szét minden, elsősorban én.
