http://csakazolvassa.hu/2014/02/26/az-irastudok-arulasa/#more-10813
Pedig inkább megalkuvó vagyok, mint önérzetes, aki ismer, tudja. Ezzel a fene nagy feminizmussal meg pont úgy állok, mint az erénnyel, hűséggel: hátralépek egyet, hogy jobban lássam, miről is van szó, ha velem kapcsolatos.
Tegnap este megnéztem a Roger Vadim-féle Veszedelmes viszonyokat. Nagyon szeretem ezt a történetet, bár ezt a feldolgozást eddig nem bírtam végignézni, ez is eljött.
A józanság. Elfogadni, ami változtathatatlan, szembesülni a hiányosságainkkal, erényeinkkel, hogy van egy állati részünk, húsunk, vérünk, nedveink, és hogy mindez csak akkor engedelmeskedik nekünk, ha van konkrét elképzelésünk, de néha még akkor se. Földön járni, az égbe nézni, elfogadni, hogy van egy isteni részünk, ami mindig felfelé, a megismerhetetlenbe vágyakozik, teremteni akar, szerencsére.
És ha mindez nem lenne elég, itt van a párkapcsolat, az örökös tűzpróba. Annyira irritáló, mikor egy nő felteszi a legkellemetlenebb kérdést: MIÉRT? Ki tud erre higgadtan válaszolni? És hányszor nem teszem fel.
