Régen voltak olyan nyugodtak az ünnepek, mint most, vagyis tavaly. A téli szünet rögtön azzal kezdődött, hogy elromlott a számítógépünk. Peti barátom már nem egyszer lehelt belé életet és legutóbb is vélhető volt, hogy már nem sokáig húzza, ezért úgy döntöttünk, veszünk egy újat. Ezt nem úgy kell érteni, hogy vadiújat, hanem hogy egy jó állapotú használtat. A két ünnep között megvásároltuk, egy délutánt örültünk neki, majd elment a netünk. És láss csodát: mindenki rájött, hogy olvasni is lehet meg kézimunkázni, sőt: játszani is sokkal élvezetesebb, ha eleve reménytelen, hogy csak öt percre a gép elé slisszolhassunk.

Nem volt semmi különös, nem röpködtek angyalok át felettünk, egyszerűen jó volt, mert jelen voltunk (már aki itthon töltötte a szünetet, persze.) Nekem, mint a család fő internet-függőjének kifejezetten nehéz volt az első nap, de a totális tehetetlenség átsegített a krízisen. 

2013? Az örmény kolléganőmtől szülinapomra kaptam egy szelencét: volt benne pár pici csoki, meg vagy 15 forint ezzel a kísérőszöveggel: Azért, hogy az életedben mindig legyen pénz és édesség. Soha ne hagyd üresen! 

Nem vagyok túlságosan babonás, de ezt azért betartom. Rajtam ne múljon.

Dóri elolvasta a Pál utcai fiúkat. Annyira belemelegedett, hogy a végén már a WC-n is ezt bújta. Egyszer be kellett mennem a fürdőbe, kezet mosni. Látom, hogy pityereg a gyerek. Feldúlt arccal hüppögi el: Te! Ennek hideg a keze! - és felolvassa nekem azt a részt, amikor észreveszik, hogy a kis Nemecsek már nem él.

Mindenféle érzések kavarogtak bennem. Büszke voltam, rá, de nem csak ez. Úgy éreztem, mintha a mi kis valóságunk ha nem is azonos, de egy újabb közös szegmenssel gyarapodott volna. Nem mintha valaha átélhetnénk azt az intenzitást, amivel egy gyerek átéli ezeket az élményeket, de mégis. Egyebek között ezért lenne fontos, hogy a gyerekek elolvassák a kötelező olvasmányokat, de az meg, hogy kötelező, már eleve nem sejtet semmi jót. Mindenki az Egri csillagokkal példálózik: a mai gyerekek csak szenvednek vele, mi bezzeg hogy imádtuk! Hát persze, én is egy tucatszor elolvastam, Lacival az első, gyér könyvtáracskánkban ez volt az a könyv, ami rögtön két példányban is megvolt, mert mindketten feltétlenül szükségesnek találtuk a közös életkezdéshez. Ha viszont azt nézem, hogy a mai gyerekek milyen tempóhoz vannak szokva a filmekben, könyvekben, nem csodálom, hogy csak kínlódnak, mert az Egri csillagok tempójára azért nem olyan könnyű átállni. (Ez most szóismétlés volt, de nem jutott jobb az eszembe.) Úgyhogy lehet, hogy nem ártana átvizsgálni a kötelező olvasmányok körét, hogy a gyerekek tényleg elolvassák azokat.