Ezeregyéjszaka

Hiába minden, én szeretem az Ezeregyéjszaka meséit. Nyilván az énem vagányabbik fele mozdul rá, a korlátolt nőgyűlölő hangnem ellenére, amely szerint mi nők reménytelenül léhák vagyunk, a férfinem megrontói. A világot sokkal dinamikusabbnak mutatja be, mint mondjuk a Grimm-mesék. (Ezeket is szeretem azért...) A főhősök tanulhatnak, fejlődhetnek. De fáradt vagyok. Megyek aludni.

Jordi Savall

Sajnos nem tudom szó szerint idézni, amit a koncert előtti előhangban mondott, de a mondat lényege az volt, hogy azért szereti a népdalokat, mert olyan sorsfordító pillanatokban születtek, mikor csak ez segíthetett, életet mentett. (El tudok képzelni ilyen pillanatokat, nem kell hozzá nagy fantázia.) Azért maradtak fenn az évszázadok során minden lejegyzés nélkül, mert az emberek továbbadták a következő nemzedéknek, akik ezekben a sorsfordító pillanatokban elénekelték ezeket a dalokat. Ez biztosan mindenkinek evidencia, de én eddig nem gondoltam erre.

Galilei: Párbeszédek

Az Erősítő után kedvet kaptam Galileihez, Giordano Bruno-hoz. Szerencsére Laci már beszerzett jópár könyvet e tárgyban, úgyhogy most a Párbeszédeket hurcolászom magammal a vonaton. A matek és a csillagászat nem igazán a szívem csücske, de Galilei stílusa, logikája, érvelése teljesen lenyűgöz.
Fontos lenne több teret, lehetőséget adni a kicsiknek a játékra. Pl. a homokozás Dóri gyerekkorából teljesen kimaradt, pedig egy halom ismeretet ad tapasztalati szinten az anyagi világról: hogy viselkednek a különböző halmazállapotú anyagok, a víz hogyan folyik, merre folyik, a homokvár hogy épül fel, hogy alakítható, mikor omlik össze, mitől tapad, stb., amit az ember látszólag később elfelejt, és mint magától értetődő információ: józan paraszti ész formájában születik újjá.

Gábor Miklós: Feljegyzések Alceste-ről

"Magam se tudom, miért, de etika és esztétika pontatlan összekeverése úgy ingerel, mint a mosdatlanság. Aki úgy tesz, mint ha ő lenne Hamlet, mert Hamletet játssza, az dögöljön is meg, mint Hamlet.

Művész és társadalom üzletében mindig szigorúan üzletszerűen kellene eljárni. (Hisz a háttérben úgyis mindig érvényesül az alku.) A siker embere nem hivatkozhat erkölcsi értékekre, mert a tehetség működése nem morális tett. Egy tehetségtelen színészt egyetlen dolog menthet fel: ha megbukik. Ha egy életen keresztül megbukik és mégis kitart: még szent is lehet (egy szent, akin mosolygunk). De ha sikere van, bármily jószándékú: elveszett! Mert akkor megfizette a közönséget - vagy a közönség fizette meg őt. Másrészt az erkölcstelen zseni, aki a társadalomnak mint művész teljes értéket ad: tiszta figura, nem csap be. Egy nagy művész elítélése erkölcsi szempontok miatt esztelenség, előbb-utóbb rehabilitációhoz vezet.

A társadalom nehezen érti meg, mi szüksége van a művész démoni tehetségére és a zavarra, amit jelenléte a világban okoz - ezzel minden művésznek számolnia kell, ha nem akar fellengzős paprikajancsivá válni. A társadalom sose fog alkalmazkodni a művészhez.

...

A művészi morál nem azonos a mérséklettel, azzal, hogy az ember nem hajszolja a pénzt, hogy vigyáz az egészségére, nem csalja meg a feleségét, vagy gondoskodik a családja jövőjéről. A művészi morál: önfeláldozás. A művészi morál: mértéktelen."

Tegnap, délután négykor meghalt Gáborka.

A mizantróp

Huh, nem is emlékszem már, mikor jártam utoljára színházban. Csak arra, hogy hideg volt és utána baromira összevesztünk. Akkor meg is fogadtam, hogy Lacival színházba soha többet nem megyek. (És szerintem ő is, hogy velem ugyanígy lesz.) Szerencsére megtört a jég.

Az Örkényt egyébként is imádom: kicsi színház, nagyon meghitt, klassz repertoárral, szuper előadásban.

Hazafelé jövet azon töprengtem, mekkora hatalma van a szépségnek: jószerivel az egyetlen, ami ezen a száraz erkölcsön fogást talál. Mindenki kritikusát elvakítja, rabbá teszi. Nem erkölcsös nőre, igaz szerelmesre van szüksége, hanem szépre.
Persze a világ romlott és hazug, és ezzel időnként kényszerpályára állítja az őszinte embert, csak a nagy jóságban elfonnyad az ember szeretet nélkül. Mármint akkor is, ha benne nincs szeretet, megértés, nem csak akkor, ha ő nincs szeretve.
Annyiféleképpen el lehet játszani ezt a szerepet, de Gálffy László olyan szimpatikus és emberi volt, kész paradoxon, ilyen empátiával eljátszani ezt a figurát, mégis hitelesen.
Hámori Gabi is szuper volt, nagyon nő, hiú, okos, sebezhető, és nagyon szép. A többiek is, mindenki nagyon ott volt fejben, szívben. Megdöbbentem, hogy Mácsai mennyire megöregedett, de még így is szép és remekül játszik.
Úristen! Für Anikó mint kiégett ficsúr! Jesszus! Ez kicsit sok volt, bár volt egy kis pikáns felhangja az egésznek. A japán dizájnos baszkokkal együtt, ezt nem értettem, mire jó, de nem is volt lényeges, az előadás egésze lenyűgöző volt.

Extrapiramidális pályán

Kb. egy hétig üresen álltak a karámajtók a Keletiben, talán egyszerre vette ki éves szabadságát a Vasútőr Kft, vagy mi. Gyanakodva tettem vissza az automatikusan előrántott bérletemet: nocsak, nocsak? Sztrájkra készülünk? Amilyen nehezen és lázadozva szoktam hozzá a kerítéshez és az ellenőrökhöz, úgy vett rajtam erőt a szorongás. Szinte szégyenlem, mennyire hozzá lehet szokni a kellemetlen és értelmetlen tevékenységekhez. Vagy csak a tapasztalat, hogy az ellenőrök elmaradása mindig durva késéseket vagy sztrájkot jelzett. Talán, lehet...
Tegnap reggel minden visszaállt a "rendes" kerékvágásba: az ellenőrök a helyükön, mi ismét türelmetlenül topogunk a kapukon kifelé menet, ahol felvillantjuk a vonaton már leellenőrzött bérletünket, teljesen formálisan, mert kivehetetlen, mi is van a tokban. A megkönnyebbült sóhaj utáni másodpercben már újra utáltuk őket, bennük ezt a hülye rendszert, a MÁV-ot a büdös, zsúfolt, örökösen késlekedő vonataival.
Csak el ne kezdjenek sztrájkolni....