Jópár éve, mikor először ragadott el a reformpedagógiák iránti lelkesedésem, olvastam Németh Lászlótól egy írást, amiben szenvedélyesen kelt ki az akkoriban burjánzó "gyermekirodalom" vadhajtásai ellen. Szavai ma is aktuálisak, sok a silány minőségű gyermekvers, mese. Sokszor fordulok el kiábrándultan a mondókakeresési próbálkozásaim során az internettől, de nyomtatott formában is sok pénzt dobtam már ki ígéretes című vacakságokra. Én értem, hogy mindenkinek meg kell élni valamiből, de ha gyerekekről van szó, hamar felszisszenek a gagyira.
Tegnap színházlátogatáson voltunk az ovival. A Nektár Színház Kolontos Palkó c. előadását néztük meg. Az interneten lelkendező vélemények, örökös teltház, hűha. Jól hangzott. Tényleg teltház volt, rengeteg óvodás nyújtogatta a nyakát a felnőtt ülésekből. Aki kért, kapott párnát a feneke alá. Utólag azt kell, hogy mondjam, az járt jobban, aki még így se látott semmit, vagy csak keveset. Nagyon meglepődtem, mikor latinos dallamok dübörögtek a hangszórókból az előadás elején és egy gagyi vetített háttéren megjelent egy vörös, rivalló ördögfej. Pont ez kell az ovisoknak. Ezt követte 60 perc a leggagyibb, legízléstelenebb mesefeldolgozásból, ami csak létezhet. Vacak ripacsok rázták magukat a színpadon. Tájszólásban próbálták tolmácsolni a gyerekeknek azt, amit a köznyelvben sem értenek, a helyzetek is zavarosak voltak: ki, mit, miért csinál? Az előadás utolsó negyedében megjelent egy hatalmas, hosszú karmú, szőrős kéz, az ördög keze, majd egy hatalmas vörös gumifejű ördög is, amit jól elagyabugyált a főhős. Ez az előadás mindent egyesített magában, amit nem engedünk megnézni egy gyereknek a tévében. Felháborító, hogy senkinek nem kellő, szakmai pályafutásukban megfeneklett színészek, rendezők úgy gondolják, a gyerekeknek bármi jó. Hát ezek sose néznek tükörbe?
Én is szégyellem magam, amiért nem vittem ki az egész társaságot az előadásról, csak aki kikéredzkedett. Rosszul vagyok az egésztől.
