Évek óta megvan, de csak most kezdtem olvasgatni, hogy meghalt Esterházy Péter. Jellemzően kellett hozzá pár tv, net és munka nélküli nap, valahol máshol. (Akali) Volt benne egy mondat: "minél nagyobb egy család, annál jobban ismeri magát"...És tényleg. Annyira örülök ennek a könyvnek. Mennyire jól jött volna nekem ez pár évvel korábban!
"Már elő volt készítve a nyusztos süveg (medály rajta s abból kócsagtoll állott ki), a matéria köntös, a bőrös kapcás nadrág, de oda lett téve még egy szép gyolcskapca is meg az olvasó, apróbb cseresznyényi csontszemekből. Mária, segíts. Édesapám földi léte a végéhez közeledett. Látszott rajta a betegség, kifehérjült és megkisebbedett, a bőre úgy lógott, mint egy idegen ruha (nem idegen: egy nagyobb testvértől örökölt; de édesapámnak nem volt nagyobb testvére, ő volt - minduntalan - a legidősebb, a majoreszkó, az örökös: idegen), de azt nem lehetett tudni, szenved-e, s ha igen, milyen mértékben. Hogy "ilyenkor" pont a mérték vész el, nos, erre a gyászoló család nem gondol(t). Mintha nem szenvedett volna (egész életében lenézte és megvetette a szenvedést). Inkább türelmetlennek látszott; szerette volna az ügyét eldöntöttnek tudni, vagy legyen örök életű, de akkor izibe (igaz, akkor volna mindenre ideje, haldokolgathatna itt napestig, ezt hagyjuk), vagy finító, de akkor ausz. Kábé így.Édesapám láthatóan nem tisztelte a halált (a szenvedés inkorrekt alkuszát), alkalmatlankodásnak fogta föl, mintha BKV ellenőrök zaklatnák (egy útvonalon másodszor!)szóval a hivatal packázásának, olyasvalaminek tehát, amin ugyan túl kell esni (édesapám is hivatalnok volt: nádor), de okkal háborog az ember.
"Már elő volt készítve a nyusztos süveg (medály rajta s abból kócsagtoll állott ki), a matéria köntös, a bőrös kapcás nadrág, de oda lett téve még egy szép gyolcskapca is meg az olvasó, apróbb cseresznyényi csontszemekből. Mária, segíts. Édesapám földi léte a végéhez közeledett. Látszott rajta a betegség, kifehérjült és megkisebbedett, a bőre úgy lógott, mint egy idegen ruha (nem idegen: egy nagyobb testvértől örökölt; de édesapámnak nem volt nagyobb testvére, ő volt - minduntalan - a legidősebb, a majoreszkó, az örökös: idegen), de azt nem lehetett tudni, szenved-e, s ha igen, milyen mértékben. Hogy "ilyenkor" pont a mérték vész el, nos, erre a gyászoló család nem gondol(t). Mintha nem szenvedett volna (egész életében lenézte és megvetette a szenvedést). Inkább türelmetlennek látszott; szerette volna az ügyét eldöntöttnek tudni, vagy legyen örök életű, de akkor izibe (igaz, akkor volna mindenre ideje, haldokolgathatna itt napestig, ezt hagyjuk), vagy finító, de akkor ausz. Kábé így.Édesapám láthatóan nem tisztelte a halált (a szenvedés inkorrekt alkuszát), alkalmatlankodásnak fogta föl, mintha BKV ellenőrök zaklatnák (egy útvonalon másodszor!)szóval a hivatal packázásának, olyasvalaminek tehát, amin ugyan túl kell esni (édesapám is hivatalnok volt: nádor), de okkal háborog az ember.
Édesanyám viszont - ennyi maradt a szerelméből - arra akarta kihasználni a minden bizonnyal utolsónak nevezhető pillanatokat, hogy rábeszélje apámat a megtérésre. Hogy térjen Istenéhez.
Részint nincsen Isten, részint ha volna, nem volna az enyém. Anyám hallatlanra vette ezt a nagyképű,kamaszos okoskodást.Nézze Matikám. Nyugodjék meg.Nézzen tükörbe! Hát ki ellen akar maga így harcolni, ilyen fonnyadékosan, ki ellen? Fogja be a száját, maga buta. Apám legyintett, bocsásson meg, maga mindig buta volt,miért pont a halálos ágyamon ne lenne buta,elnézését kérem. Édesanyám rejtélyeskedve lehalkította a hangját,mint a ki félig titokban, pult alól valami ritkaságot, hiánycikket kínálna föl. Ha üres az ég, csak nevetségessé teszi magát vénségére ezzel a handabandázással, ha viszont Mennyei Atyánk trónusa emelkedik ottan - az ottanra apám harákolt egyet, s most azt mérlegelte, hogy "a zsákmányt, e remegő aranyhernyót", lenyelje-e, vagy kiköpje-e, és a pillanatnyi ingadozás volt az, amitől édesanyám kiborult-, akkor meg mit akarsz, te szerencsétlen porszem, te, te senki, te senkiházi,és rázni kezdte apámat, akár egy rongyot.Úgy kellett lerángatni róla.Édesapám élvezte a botrányt, kár, hogy fájt, de maga olyan ügyetlen, mindig is az volt. Amilyen tühtig a konyhában, ahogy közeledik a testemhez, úgy lesz egyre kétbalkezesebb. Magának még a nyelve is balkezes!...
De anyám újrakezdte, jaj, mely mocskosnak látszik, a mi tisztaságunk!mely haragosnak a mi szelídségünk! mely felfuvalkodottnak a mi alázatosságunk! ...Mit akarsz tőlem, Irén szólt apám lefolytott hangon; mostő borult ki, mert ő meg a barokktól, attól szokott....Üvöltött. Egyszerre csönd lett. Az igazság pillanata, sziszegte édesanyám kárörvendve.Nyilván úgy képzelte, édesapám hamarost rápillant ama szörnyűségre, mindenre vagy semmire, melynek a szótárakban halál a neve, és ezt ő, anyám, ezt a szörnyűséget mindjárt látni is fogja elomlani apám arcán. Ám apám arcán fény ömlött el, tiszta Amerika, harmonia caelestis, vonásai kisimultak, szája megbocsátó mosolyba fordult. Édesapám megérkezett.(Ágyazáskor derült ki, hogy aztörtént akkor vele, ami az akasztott emberrel az akasztás pillanatában. Ez volt édesapám utolsó mozdulata, kiáltása, végső aduja a végességgel és édesanyámmal szemben.)"
De anyám újrakezdte, jaj, mely mocskosnak látszik, a mi tisztaságunk!mely haragosnak a mi szelídségünk! mely felfuvalkodottnak a mi alázatosságunk! ...Mit akarsz tőlem, Irén szólt apám lefolytott hangon; mostő borult ki, mert ő meg a barokktól, attól szokott....Üvöltött. Egyszerre csönd lett. Az igazság pillanata, sziszegte édesanyám kárörvendve.Nyilván úgy képzelte, édesapám hamarost rápillant ama szörnyűségre, mindenre vagy semmire, melynek a szótárakban halál a neve, és ezt ő, anyám, ezt a szörnyűséget mindjárt látni is fogja elomlani apám arcán. Ám apám arcán fény ömlött el, tiszta Amerika, harmonia caelestis, vonásai kisimultak, szája megbocsátó mosolyba fordult. Édesapám megérkezett.(Ágyazáskor derült ki, hogy aztörtént akkor vele, ami az akasztott emberrel az akasztás pillanatában. Ez volt édesapám utolsó mozdulata, kiáltása, végső aduja a végességgel és édesanyámmal szemben.)"
