Emlékeztető

Na ezért is vagyok én internetfüggő. Akartam írni egy rövid emlékeztetőt arról, miért nem festem be többé a hajam. Kicsit szégyenkeztem, mert a téma annyira bagatell (számomra persze egyáltalán nem!). Gondoltam, kicsit kimentem magam valami klassz szóval: heurisztikus. Nem tehetek róla, imádom ezeket! Gyerekkoromban az Idegen szavak és kifejezések szótárával keltem-feküdtem, annyira elbűvöltek ezek a varázsszavak. Tömörek és jó hangzásúak. Nosztalgiázva biggyesztgetek ilyesmiket a mondandómba. Persze így, mondhatni leépülőfélben már elbizonytalanodik az ember: jó ez így? Illik ez ide?  

Beírtam a Google-ba: he-u-risz-ti-kus. Egy Mérő László jegyzetre akadtam rá: "Heurisztikus eljárások és a mesterséges intelligencia". 

Sakkozók (nagymesterek és amatőrök) nyerési stratégiáit hasonlították össze, lépésről-lépésre, majd összességében. 

Alapelvek: az optimális lépés megtalálására mindig a minimax algoritmus szolgál. 

A kiindulócsúcs akkor kap 1 értéket, ha a kiindulóállásból van nyerő lépés

- 0 értéket akkor kap, ha a legjobb elérhető eredmény döntetlen

--1 lesz, ha a kiindulási állásból az ellenfél optimális játéka esetén mindenképpen veszíteni kell.

Lépésről-lépésre vizsgálva  a nagymesterek és az amatőrök teljesítménye hasonló volt, egyedül a lépés jóságában voltak eredményesebbek az előbbiek. Viszont a sakkállások rekonstrukciója során már ( nem meglepő módon) messze elhúztak a nagymesterek. Az ok a mintarepertoár volt. Ennyi. Persze nem újdonság, de nem árt néha emlékezni erre.

A Jósorsról

"...később azonban már kétségesnek találtam, hogy az uszadék fának joga volna azt mondania, " győztem", amikor a hullám arra a partra sodorja, ahová vágyott."

Che Quevara: A motoros naplója

el Horto

Megszállott, nem vitás...miért csak most bukkantam rá erre a zsenire? Reggelente az Ang c. albumával kelek. Nagyjából ilyen érzés a lelkemnek:

Sötétség délben

A közelmúlt egyik legnagyobb könyvélménye volt számomra ez az elnyűtt, aláhúzásokkal tarkított, vékonyka kötet, amit a könyvtári selejtezésből vettem meg 100Ft-ért. Mindig melegséggel tölt el, ha aláhúzásokat, megjegyzéseket, szamárfüleket látok egy könyvben. Gyerekkorom bibliái jutnak eszembe, meg a férjem nagymamája, aki nemcsak a neki tetsző részeket húzta alá az olvasmányaiban: amivel nem értett egyet, azokat a mondatokat kisatírozta és korrektúrázta. Ő ekkora forma volt: magáévá tette a könyveket.

"Hat és fél lépés az ajtóig, melyen át majd belépnek az egyenruhások, amikor érte jönnek, és vissza is hat és fél lépés, az ablakhoz, amelyen túl már lassan leszállt az eset. Már nem tart sokáig. De amikor azt kérdezte magától, hogy "Miért is halsz meg tulajdonképpen? - nem tudott felelni a kérdésre. 

Ennek is a rendszer hibája az oka: és meglehet, a hiba éppen abban a tételben rejlik, amelyet mostanáig vitathatatlanul érvényesnek tartott és amelynek nevében annak idején maga is feláldozott embereket, aminthogy most őt is ennek nevében áldozzák fel; abban a tételben tehát, amely szerint a cél szentesíti az eszközt. Ez a mondat irtotta ki a nagyszerű embereknek azt a testvéri közösségét, amely a forradalmat véghezvitte és ettől a mondattól lettek valamennyien ámokfutók.

Mit is írt ő a naplójában? "Hisz tán megszabadultunk minden régi szabálytól és megszokástól, nem maradt más vezérelvünk a cselekvéshez, mint a következetes logika. Az etika ballasztja nélkül hajózunk."

Meglehet, valóban itt bújik meg a baj gyökere. Ki tudja, talán nem való az embernek ballaszt nélkül hajózni.A tiszta ész pedig magában meglehet, rossz iránytű, amely ha csak erre hagyatkozik az ember, olyan tekervényes utakra csalja, hogy a cél végülis elvész előle a ködben.

Meglehet, most a nagy sötétség ideje jött el.

"....csak az eszközök tisztasága szentesítheti a célt."

(Arthur Koestler: Sötétség délben)

Erezet

Egy természetfilmben hallottam ma (A Digi World csatornán A fák világa)

A fa szenvedése az erezet. Ha túl sok, vagy túl kevés a víz, a fa szenved. Ahhoz, hogy szép legyen az erezet, szenvednie kell.

"Nagy pohárból is
lehet kicsit kortyolni.
Ez is szabadság!"

Fodor Ákos

Hegek

Nem vagyok fejfájós, egyáltalán. A frontok szinte észrevétlenül robognak át felettem, miközben a legtöbb ismerősöm karikás szemekkel roskad magába a fájdalomtól.

A csütörtöki buli óta jelentkező fejfájásomat is úgy szemlélgetem, mint valami egzotikus kórt: jé, mi ez? Dél körül kap el, tompán kezdődik, a hányingerig, és mielőtt igazán megunnám, hasogatósba megy át. Csak úgy tudom elviselni, ha kívülről nézem. A fejem a kezembe veszem és a fájdalmat szemlélem, mint a villámlást a Balaton felett. Vagy inkább, mint egy Tesla-gömböt. A villámlás a nyakszirtemtől indul. Kicsit gomolyog, aztán zsiu…átnyilall a két szemem közé. Tökéletesen átérzem az agyam kocsonyás voltát.

Minden fájdalommal így vagyok, sajnos. Először mellé állok, kézbeveszem, aztán meg letagadom. Nincs és akkor nem fáj. Az a baj, hogy működik. Tényleg elmúlik a bánat is, az öröm is. Nem üreg marad a helyén, hanem egy nagyjából érzéketlen „szövet”, milyen fura: hegesedik a lélek.

Nemrég a facebookon rámírt az első szerelmem.

-      SziaJ képzeld, ma a légiparádét néztem és rád gondoltam.

-      Nocsak, nehézbombázók is voltak?

-     Dila.

-      Akkor miről?

-      Nyolcadikban valami közös osztálykiránduláson voltunk Budapesten. A Duna-parton sétáltunk.

-       Igen? És?

-       Semmi. Sétáltunk. Lehet, hogy a kezedet is megfogtam.

Így esett ki, szinte tökéletesen nyomtalanul ez az esemény az emlékezetemből és nyilván nem ez az utolsó. Szóval működik a módszer, de több a kára, mint a haszna. Mennyivel jobb lenne felidézni a félájult örömöt, szívdobogást, nyirkos tenyeret, mint ez a vállrándítós közöny...