Nigella

Elnézem Nigella Lawsont, és azon gondolkozom, talán mégis meg kéne növeszteni a hajamat olyan válligérőre és hogy azóta merek megint olyan színesen öltözni és nem félni a testre feszülő pólóktól, mióta őt láttam a tévében mosolygósan és élvezettel főzni, beleszagolva, belenyalva és félig-meddig cseppfolyós fizikai és lelkiállapotban főzni. Hogy így is lehet főzni és élni és élvezni azt a pár évet, ami megadatik a földön. Engem rögtön megfogott ez a senkinek nem ártó, könnyed hedonizmus. 

Felháborít, milyen gyomorforgató képmutatással állította pellengérre a média a néhai drogfogyasztása miatt, miközben alkoholista szakácsok főzőműsorait tolják elénk minden tematikus csatornán. Arról nem is beszélve, kik is törnek pálcát felette, hogy zár össze a férfitársadalom és az erősek világa. Egyébként semmi bajom az alkesz séfekkel, festőkkel, szobrászokkal, divatdiktátorokkal, de ne legyünk már képmutatóak...! Meg volt egy ilyen vonal is, emlékszem: a tévécsatornák kifogásolták a kalóriadús recepteket. Komolyan: mintha nem felnőtt emberek ülnének a főzőműsorok előtt, akik el tudják dönteni, mit sütnek-főznek meg és mit nem...és egyébként ugyanúgy fosztogatják éjszaka a hűtőszekrényt, mint bárki más. Ugyan már.

Reiki-ábrándok

Koncentrikus körökben magamból kifelé haladva hadd írjam meg, elvégeztem a thai masszázs tanfolyamot, amit már tervezek egy ideje. Nagyon hasznos volt: pont azokkal a kimozgatásokkal toldotta meg a repertoáromat, amiket annyira hiányoltam. Közben elindított az európai hagyományokkal (mármint a materializmussal, ha-ha) teljesen ellentétes úton, ami az anyag és az energia kapcsolatát illeti. Paradoxon és mégis igaz: ismerkedésem a keleti kultúrákkal lassan istenhívővé, majdhogynem kereszténnyé tesz.

Nagyon érdekes, hogy mióta thai masszázsolok, megint elkezdtem intenzíven álmodni. Nem lidércnyomásos, de nem is kellemes álmokat, csupa számonkérés. Elsunnyogott, szőnyeg alá söpört problémák, ilyesmik. Lehet, hogy azért, mert a meridiánokban turkálok, és a hatás-kölcsönhatás elvén engem is megbolygat, nem tudom. János azt mondta: az energiaszintek kiegyenlítik egymást.  Kivettem a könyvtárból pár könyvet, most ezeket bújom. Nagyon gondolkozom rajta, hogy belevágok a reikibe. (Nem, és nem megy a sorkizárás, hiába szenvedek vele.) 

A fenti sorokat egy hete írtam. Azóta letisztult bennem a kép, ami a reikit illeti. Csábított a lehetőség, hogy az Univerzum energiacsatornájává váljak, de ennél is kecsegtetőbb volt a II.szint, ami már félig-meddig a mágia eszköztárába nyúlik...sőt... a távgyógyítással és a jövő machinálásával erősen benne is van. Ez inkább kíváncsibbá tett, mint óvatossá. Elolvastam a könyvet, megrágcsáltam és rájöttem, hogy nem nekem való. Egyelőre. Amennyi vendégem mostanában adódik, ahhoz igazán nem szükséges az Univerzum energiája, bőven el tudom látni abból az energia-áramlásból, ami kettőnk között keletkezik. Az első szolgáltatásként adott (és engem teljesen lelombozó) masszázsom óta nem fordult elő, hogy ne feltöltődve hagytuk volna el  a tetthelyet. Szóval: egyelőre nem tapasztalom, hogy kettőnk energiái egyszerűen kiegyenlítené, inkább megtöbbszörözik egymást az áramlásban. mint a krisztusi példázatban az öt hal és a két kenyér ötezer ember megvendégelésére. (Ez persze túlzó, mint minden példabeszéd) 

Nem tudom, mi a naivabb elképzelés: hinni az isteni gondviselésben, vagy hinni abban, hogy az Univerzum energiáival szabadon játszhatunk. Még nem döntöttem el. Makacs reményem a gondoskodó Istenben arra sarkall, hogy az előbbit fogadjam el és ne nyúljak  nagyok játékába. Kíváncsiságom és minden korláton átugráló, átbúvó természetem bátran kacérkodik az utóbbival.

Ami még az utóbbi ellen szól: a játékosság hiánya. A mindent machinálás illúziója elkerülhetetlenül merevvé tesz és megfoszt a meglepetés örömétől. Ez a jövőkép annyira szürke és unalmas, amit még a legcélratörőbb és legeredményesebb manipuláció sem tud ellensúlyozni.

Virtuális történések-október

Jó régen nem írtam már. Mindenféle technikai akadályok tornyosultak elém holmi meghibásodott számítógépek, monitorok és egyebek formájában. Telefonon böngészgettem többnyire, ami blogírásra alkalmatlan.

Ez a hónap is tartogatott néhány eseményt mind virtuális, mind valóságos síkon. Mert a kettőt azért nem szeretném összekeverni.

Most, hogy a blog nem nyilvános többé, sokkal kevésbé kell korlátoznom, mit írok le, ez felszabadító érzés.

A húgom pasijának ismét sikerült aranybetűkkel beírni a nevét a családi históriába. Én tudom, hogy kamaszokat nevelni nehéz, sok esetben az ember végső energiatartalékát azok az emlékek képezik, mikor az ördögfajzat még egy kedves, bájos emberke volt, gügyögött és lepkéket kergetett. Ilyen emlékek és szeretet híján ez az egyébként se egyszerű időszak igazán kínkeserves tud lenni. Egy-egy kivételes esettől eltekintve bizony a legtöbb kamasz szobája maga a novoszibirszki pusztulat és ez a többi helyiségbe is átgyűrűzik. Ennek ellenére nem értem, hogy Vanda születésnapján, (mikor az ember facebookos üzenőfalán rég nem látott ismerősök is megfordulnak) mi szükség volt lefényképezgetni a gyermek közvetlen magánszféráját és kitenni ország-világ színe elé. Mint utólag kiderült, viccnek szánta a jóember. Eddig nem írtam róla, de ez már nem az első nemhogy megkérdőjelezhető, de kifejezetten gázos húzása a csávónak. Mikor (szintén a facebookon, mert ugye más érintkezési felület nem adódik, mivel nem találkozhatunk vele) kérdőre lett vonva Vanda védelmében a maga tahó stílusában röfögött a gyerek üzenőfalán. Ezt az arcot Kinga vallásos körökben szedte fel (majd engedte be az otthonába a három lánya mellé). Ahogy telnek az évek, úgy leszek egyre távolságtartóbb a vallásos emberekkel szemben. Annyira kedvezőtlen az öntelt faszok és a jófejek aránya, hogy a tapasztalatok alapján gyanakvásomat megalapozottnak érzem. Bár a jófejek cserébe igazi világ csodái, emberek, akiktől tényleg hiszem, hogy jobb lesz a világ.

A másik virtuális esemény: egy volt általános iskolai osztálytársammal (aki mellesleg jó haverom is volt hetedik-nyolcadikban)élénk levelezésbe kezdtünk. Ő talált meg. Még gondolkozom rajta, hogy vetít, parafenomén vagy valódi elmebeteg. Stílusra és szívmelegre olyasminak tűnik, mint a kis rablóleány a Hókirálynőben. Sokat nevetgélünk a hülyeségeinken. Kiskorától fogva angyalokkal társalog és meggyőződése, hogy ő maga is valami végső inkarnációban leledzik, de már nem kéne itt lennie, csak valamit hibázott. Ez az utolsó élet, amit a Földön él meg, jobb híján segít, akinek tud. Az nem derült ki, hogy miben, mindenfélével fordulnak hozzá az emberek gondolom. Gondozza a rákbeteg barátját például: megeteti, megfürdeti, kórházba cipeli, ha kell, tűri és kezeli az állandó hangulatingadozásait. Na, hangulatingadozásai neki is vannak: csak lesek, hogy csapong ide-oda. Nagyon intuitív, hiperérzékeny (nem sértődős, ahogy általában ezt értik, tényleg érez), máskor meg tajparaszt. És örökké éber! Állítólag a francia idegenlégiónál nyugdíjazták 16 év szolgálat után, megjárt ezt-azt, ezek az emlékekek néha dölyfösen ki vannak kiabálva, néha meg szégyenlősen lopakodnak elő. Mikor megláttam a fényképeit, komolyan megijedtem tőle. Azt hittem, börtönben ült valamiért és sokat. Oscar Wilde vagy Poe írta annak idején: olyan élmény a matrózokkal mulatni a kikötőben, mint tigrisekkel vacsorázni. Mindig ez jut eszembe, ha rám ír.  Meg a volt szomszédasszonyom egykori pasija, a Bádog nevezetű, zakkantságában is izgalmas figura, csak sajnos szívmelegség nélkül. Sose tudtuk, hogy tényleg az idegenlégiónál szolgált, vagy csak kamu az egész, hogy legyen mi mögé rejtenie a torz szocializációját. Cudarul bánt a gyerekekkel, a szomszédasszonyom összes késztetését lenullázta az önálló életre, vagyis szinte bármilyen életre...állandó ivászatok, buli hetente többször, el se tudom képzelni, miből élt. Talán mégis nyugdíjat kapott az idengenlégiótól? Félelmetes volt. Hatalmas károkat okozott erkölcsi, anyagi szinten egyaránt azalatt az egy évben, amíg ott lakott. 

Fekete-fehér

Ez anyai örökség nálam, tudom, hogy mások életében látom, érzem és tiszteletben tartom a színeket, csak a magaméban nem. Állandóan méricskélek, mérlegek: mi ez igazán, hol tartunk, mi mennyit ér. Geometrikus formákba rendezgetem a mérhetetlent.

Elmondhatom én ezt? Nem igaz, hogy mindig, de harmincéves korom óta a gyakori szex életminőségem meghatározó pontjai közé tartozott, ez 37 éves koromtól napjainkig volt a legsúlyosabb. Ha összejött, minden probléma könnyen leküzdhetővé vált, ha nem, az egész életem labilissá vált. 

Talán lecsendesedőben van ez a hormonális túlpörgés és jöhet a klimax a hisztériával és a hőhullámokkal? Vagy lehet, hogy pont a a békés klimax vár rám, mert megtaláltam, mi lenne jó nekem, nekünk és nem leszek reménytelenül kiszolgáltatva a rendszernek, monoton munkába beleszürkülni, míg eljön a várva-várt, minden alól feloldozó nyugdíj? 

Persze az is lehet, hogy túl sok libidót öltem a munkába, és most is azon agyalok folyton, hogy kitaláljam és megvalósítsam valahogy, hogy a hobbimból élhessek. 

Általában elmondható, hogy mindenből a minőségit keresem és ha nincs jó, inkább semmi sem kell. Ez a szemlélet érdekes módon nem teszi drágábbá az életet, inkább levegősebbé, könnyűbbé. Nem megyek a kínaiba meg a törökhöz, vagy a kifőzdébe a többiekkel, hanem itthonról viszek ebédet, amiről tudom, milyen gondosan lett elkészítve. Ha a reggeli rohanásban otthon hagyom, elmegyek a boltba és veszek egy avokádót ebédre, vagy egy nagy kefírt, joghurtot. Nagyon ritkán iszom bent kávét mert vacak, de van holland kakaóm és készítek magamnak forró csokit vízzel és egy kis tejszínnel a reggeli pletykálkodáshoz. Az egyetlen gyenge pontom gasztronómiai szempontból a roppanós virsli (sőt ha nagyon fáradt vagyok, a nem roppanós is), efelett bármikor hajlandó vagyok szemet hunyni, de egy jó rántotta még mindig kiüti a nyeregből.

Ez a hozzáállás arra késztet, hogy újra és újra meghúzzam az életem határait, örökösen meghatározzam, kivel hogy is állok éppen, milyen színű, szagú, állagú a kapcsolatunk. Ez persze okoz némi feszültséget, mert mindez nem hallgatólagosan és apró korrekciókkal jelenik meg, mint másoknál, hanem kissé sarkosan, nagy hátraarcokkal tarkítva és a legszarabbul időzítve. Azt akartam írni: nem a legpompásabban időzítve, de ez színtiszta eufémizmus lett volna.

Pilinszky János
Vázlat

"Üss le. A bajuszod tovább nő,
nekem viszont van egy-két olyan emlékem,
hogy pontosan tudom a különbséget
a természetes testmeleg
és a szerelem melege között."

Ezért nem engedhetünk a rutinnak hosszú távon.

Új kedvenc

Nem gondoltam volna, hogy a kedvenc tévés szakácsom Gordon Ramsay lesz. Mindig csak az ordibálós műsorok előzeteseit láttam a TV Paprikán. Leszakadt, vagy le se szakadt alkoholista, ez biztos. Ma lépcsőzés közben merő időtöltésként végignéztem, hogy főz ez az ember. Ahol egyszerűsíthet, ott egyszerűsít, de ahol meg kell adni a módját, ott hagyományos módszerekkel éri el a tökéletes ízt, állagot, semmi sem öncélú.  Bámulatos, ahogy átszellemül az arca a főzés közben. Teljesen harmóniába kerül önmagával. Nem mestere, papja a konyhaművészetnek.

Ha már radírozunk

A hamam a fantáziámban sokáig egy egzotikus, rózsaolajos, párás hely volt, fűtött márványpadlóval. Egyet jelentett az ellazulással, a kényeztetéssel, meg az izmos eunuchokkal persze, mint az Utolsó háremben :)
Hogy a valóság ez a gyévocska, aki úgy a kilencedik perc után kezdi kimutatni a foga fehérjét (de a végén szép tiszta leszel és úgy érzed magad, mint aki újjászületett), vagy ez az élmény, (ami után biztosan fütyörészve ugrándoznék az utcán, mert még élek) ez egészen újkeletű felfedezés. Egy illúzióval kevesebb, egy úticéllal több.

Ami viszont egy nagyon hasznos találmány: a mhakka, ez a kis barázdált agyagkorong, ami a marokkói masszázs hagyományos eszköze:

Gyakorlatilag elnyűhetetlen, a luffával és egyéb dörzskesztyűkkel ellentétben, az olajok nem teszik ragacsossá, könnyen tisztítható. Eltávolítja az elhalt hámsejteket, felpezsdíti a vérkeringést. EGy ezres körüli az ára. Azért vettem, mert székmasszázs közben nem szeretnék a különböző peelingekkel vacakolni, ahogy szerteszét potyognak, de itthon maradt, mert a lányok nagyon szeretik.

Spanyolviasz

Évek óta használom a fahéjas kávézaccot bőrradírként, mert az espresszókávéhoz darált, finomszemcsés őrlemény a belőle felszabaduló olajokkal és a koffeintartalmánál fogva elég tisztességesen rendben tartja a bőrt. 

Nemrég vásároltam a masszőrellátónál vörös szőlőmagolaj-iszapot. Nem nagyon tudtam, mit fogok vele kezdeni, csak azt, hogy valamilyen formában érdemes lesz használni, mert állítólag képes a bőr kollagén-tartalmát helyreállítani, mindenféle jó kis regeneráló hatása van, meg gyulladásgátló hatású is,  meg olyan jó kis könnyű, gyorsan felszívódó kis olaj, mi kell még, ha jön az ősz, meg a hideg szél.

Almán próbáltam ki először, mint szinte mindent. Nagyon fura anyag: szemcsés és olajos, mazsolabor-illata van. Mivel a vörösszőlő magjából készül, a színe sötétbarnás-bordós. Egy az egyben használva kifejezetten nehéz dolgozni vele: tapad-ragad. A bőrről is alig bírtuk lemosni, a lepedő meg egy kilencvenöt fokos mosás után is barna még bizonyos helyeken, jöhet a trisó. Nem kicsit voltam csalódott az első próba után.

Ma reggel kitaláltam, hogy hasznosíthatnám mégis. Nem lesz meglepő.

Kb. 50gramm kávézaccba kevertem egy mokkáskanál őrölt fahéjat. 

Forró vízzel pépet készítettem a keverékből. Hozzáadtam

kb. 1 ek. mézet

1 teáskanál szőlőmagolaj-iszapot

Bármilyen bizarrul is hangzik, annál sokkal borzasztóbb a látvány, mikor az ember ezt használja. Othellóvá, de inkább mocsári szörnnyé változol azonnal. Viszont utána...! A trutyit könnyen le lehet mosni, letörölni viszont nem érdemes, inkább csak finoman leitatni a vizet, hogy az értékes olajok a bőrön maradjanak. Khmmm...egy viszonylag sötét színű törölközővel, mert a vékony bevonat úgy fog, ahogy illik. 

Mégis megéri, mert a bőr babapuhaságú, sima lesz tőle. Egy héten egyszer érdemes használni.