Aktuális a téma és ez egy igazán jó könyv. Nagyon szeretem Polcz Alaine-t és van valami vígasztaló abban az elképzelésben, ami szép lassan kibontakozik a több évtizednyi tapasztalatból, összeszedett tudásból. És van valami kissé komikus és egyben szerethető abban, hogy eginkább ezt féltjük, hogy ez semmisül meg belőlünk: az emlékeink, a szokásaink, a kis hülyeségeink, érzelmeink, a mi kis lomjaink, amik a számunkra kincsek. Az örökkévaló, nemes, az egyetemesből kihasított és oda visszatérő részünk ehhez képest smafu.
"Képzeljünk el egy nyúlketrec nagyságú, négyszögekből forrasztott drótkalitkát - ez a Faraday-kalitka. A panelházak betonszerkezetének hálózata tulajdonképpen Faraday-kalitka, és hat a benne lakók gondolkozásmódjára. ...Érzékelésünk, gondolkozásunk, képzeletünk alakulását gátolja a betonház Faraday-kalitkája.
Fölteszem magamban a kérdést: vajon nem a testünk-e az a Faraday-kaliltka, amely átengedi, vagy leárnyékolja a hullámokat?
Az összefonódást az élők és holtak között a vallások mindig is próbálták különböző szertartásokkal a maguk módján, a maguk nyelvén, a maguk megismerési szintjén, a maguk szimbólumrendszerével magyarázni, engedni vagy tiltani.
Arról, hogy a psziché a testtől elválva tovább él, több támpontunk is van, nemcsak különböző vallásokból, tapasztalatokból, hanem halálköeli élményekből is. Láttuk, hogy a beszámolók, azok verifikálása, összevetése a valóságos történésekkel azt mutatják, hogy a psziché képes létezni a testen kívül, mikor néma EEG-t találunk, tehét az érzékszervi érzékelés, a testhez kötött gondolkodás kizárt. A keringés leállt, a szív megállt.
A következő kísérletre szoktam hivatkozni: egy amerikai agysebésznek az volt a felfogása, hogy mindezt agyfiziológiai történések szabják meg, hogy a halálközeli élmény a képzelet működése, hallucináció következménye. Ennek bizonyítására a következő kísérletet végezte el: néhámy közepesen képzett egészségügyi dolgozót beültetett a műtőbe, akiknek nem volt más dolguk, mint megfigyelni, majd elmondani, mi történt a műtét alatt. A kikérdezett megfigyelők jegyzőkönyveit kiértékelték: átlag hatvan százalékos pontossággal tudták elmondani, mi történt a műtét alatt. (A műtét alatt sokminden történik, z aneszteziológus munkájától a sebész, a gépek működéséig, a fizikai tevékenységtől az egymás közt váltott szavakig. Jegyzőkönyvbe vették és kiértékelték annak a beszámolóját is, aki átesett a halálközeli élményen: tehát, ahol egyértelműen néma volt az EEG, nem működhettek az érzékszervek, sem a gondolkodás, és vissza tudtákhozni az életbe. Utóbbiak kilencven százalékos pontossággal tudták elmondani, mi történt a műtőben, sőt azt is, ami a műtőn kívül történt. Tehát amikor a mai tudományos eszközökkel egyértelműen kizárjákaz érzékszervi érzékelést, az a testen kívül mégis képes működni, és az érzékelés, memória, megfigyelés és koncentrálás - a megjegyzés és az események visszaadása - sokkal pontosabb, szélesebb körű, mint a testen belül.
Vagyis a testen kívül sem fal, sem a gondolkodás zártsága nem érvényesül, tehát a "lélek" érzékeli, hallja, ami bent és kint történik. A gondolatokat is tudja fogni, és mindezeket pontosan vissza tudja adni. Ez mindenképp arra enged következtetni, hogy a testen kívül sokkal szabadabb a lélek, hogy fal, távolság nem jelent akadályt, mások gondolatait, ki nem mondott szavait tudja fogni, érteni. Ha ez érvényes, akkor joggal feltételezhetjük, hogy a halál bekövetkezte után is fennáll.
....
Gondolom, ez azt jelenti, hogy az ember egy bizonyos megkötözöttségből, határok közé szorítottságból kiszabadulva más, sokkal tágasabb, sokkal szélesebb, sokkal magasabbrendű megismerésre képes.
...
Kapcsolatunk az eltávozottal nem azt jelenti-e, hogy az eltávozott a saját élményvilágával lép át a teljességbe? ... Az én tapasztalatom, elképzelésem és hitem szerint az eltávozó és az itt maradott, egyik a másikat segítheti, gátolhatja, visszatarthatja. És mind a kettőnek szüksége van olyan útra, amivel fölszabadul. Annak is, aki elment, annak is, aki itt marad. "
