Na végre - tortilla

Ha van vitathatatlan családi kedvenc, az a tortilla. Régebben volt egy-két szárnyaszegett próbálkozásom ebben a témakörben, de egytől-egyig kudarcba fulladtak. Igazából akkor se vonzott a tortillasütés és most is szívesen kihagynám, de sajnos az éppen ehető kategóriába tartozó tortilla is a megfizethetőség határán van. Ebben Dóri véleménye a mérvadó: amit feltét nélkül, magában is megeszik, az a jó tészta. Ilyet eddig még nem találtunk. Az eredeti, mexikói tortillát speciális előkezelésen átesett, ún. masa harina kukoricalisztből készítik, nálunk a legolcsóbban 900FT-ért láttam. 

Úgyhogy az első tortillámhoz mezei magyar kukoricalisztet és búza finomlisztet használtam fele-fele arányban. Egy régi palacsintasütőben sütöttem. Az egyetlen vigaszom az infernális füstben csak az volt, hogy már ez is sokkal finomabb volt, mint az eddig kóstolt kuoricalepányek. Kereszthuzat és újratervezés. 

Sajnos, mint minden tortilla, ez is hamar törékennyé vált, de mondjuk annyira nem zavart, mert igazából a lasagnéhoz sütüttem, abban meg mindegy. A maradékot töltögettük, ahogy lehetett. Ma viszont sikerült megtalálni az orvosságot erre a problémára is. Tádám:

- 300gr kukoricalliszt

- 300gr finomliszt

- 1.5 dl olaj

- 2 tk só

- 1 cs sütőpor

- 50gr burgonyapehely 

A száraz hozzávalókat és az olajat egy fakanállal összekevertem, aztán annyi melegvízzel, amennyit kényelmesen felvett, egy közepesen lágy, nyújtható tésztát dagasztottam. 10 percet állni hagytam, lisztezett deszkán hajszálvékony korongokat nyújtogattam belőle és a palacsintasütőben kisütöttem. 

Ízre, állagra olyasmi lett, ahogy elképzeltem: ha annyira megsül, hogy a finom barna foltok is megjelennek rajta, akkor is szépen hajtogatható, tölthető.

A palacsintasütő helyett elektromos palacsintasütőben a kertben, teraszon is meg lehet sütni, vagy simán tárcsán ,ha valaki nem él a kerti sütögetéstől és akkor a lakás se füstölődik fel és buli is. 

Állj bele a mélybe

Egyre jobban megbecsülöm azokat az énekeseket, akik klasszikus zenei képzettség, eszköztár birtokában léptek könnyűzenei pályára. A Meszecsinka énekese, Oláh Annamária is operaénekesből indult el  világzene fortyogó bugyrai felé a Korai Öröm gitárosával és barátaival. A  zenéjük egész egyszerűen hipnotizáló erejű. Egy tömör, jellemző mondat, (amit sajnos nem én találtam ki): kicsi líra egy nagy, pszichedelikus dunyha alatt. Veszélyes is, mert ez az örvény biztosan levisz a mélybe. Mondhatnám: mélyvíz, csak úszóknak, de itt talán bölcsebb nem tempózni. Azt se tudom, szeretem-e, de muszáj vissza-visszahallgatnom.

Norman Doidge: A változó agy

Ezt a könyvélményemet Dórinak köszönhetem, aki az apját lepte meg vele szülinapjára. Így vándorolt hozzám. Azokból a izgalmas kísérletekből szemezget, amelyek a XX-XXI.században megdöntötték a Descartes óta uralkodó szemléletmódot, ami az emberi testre és főleg az agyra mint egy gépezetre tekintett. Rengeteget reménytelen eset nyerhetett második esélyt ennek a dogmának a túlhaladásával. Nagyon izgalmas kísérletek, esetleírások sorjáznak és bizonyítják, hogyan lehetséges szenvedélybetegségekből meggyógyulni, kezelni a fantomfájdalmat, agyvérzést, súlyos agysérülést elszenvedők számára a felépülés, tanulási zavaros gyerekek figyelmét megragadni és persze, hogy mi is történik velünk életünk legfelemelőbb pillanataiban. 

Érdemes többször is elolvasni. Ide az utolsó fejezetek egyikéből másolok be egy figyelemreméltó részt. (Amennyiben Asimov után még mondhat valaki figyelemreméltót erről a kérdésről, aki viszont nem kísérletek, hanem megfigyelés, logika, intuíció és hát benne lakó természetes intelligencia, sőt zsenialitás révén jutott el ezekhez a gondolatokhoz. Erre is jók a zsenik. Kérdéseikkel, játékaikkal utat mutatnak a szorgalmas és módszeres tudósoknak.)

" Mc Luhan úgy vélte, hogy a kommunikációs médiumok kiterjesztik a képességeinket, ugyanakkor belénk is robbannak. Első médiumtörvénye szerint minden médium az ember valamely aspektusának a kiterjesztése. Az írás, amikor tollal papírra vetjük a gondolatainkat, kiterjeszti az emlékezetet, az autó a lábat "terjeszti ki", a ruha pedig a bőrt. Az elektronikus médiumok az idegrendszerünk kiterjesztései: a távíró, a rádió és a telefon megnöveli az emberi fül hatótávolságát, a televízió a szemét és a látását, a számítógép a központi idegrendszerünk feldolgozókapacitását fokozza. Mc Luhan szerint az idegrendszer kiterjesztése során maga az idegrendszer is megváltozik. 

...

Az elektronikus médiumok azért képesek olyan hatékonyan megváltoztatni az idegrendszert, mert hasonló módon működnek, alapvetően kompatibilisek vele, és ezért könnyen összekapcsolhatóak. Mindkettőben elektromos jelek azonnali átvitele szükséges a kapcsolatok kiépítéséhez. Idegrendszerünk plasztikusságának köszönhetően kihasználja ezt a kompatibilitást, és összeolvadhat az elektronikus médiummal egyetlen, nagyobb rendszert alkotva vele. Sőt az ilyen rendszereknek eleve olyan a természete, hogy összeolvadjanak, függetlenül attól, hogy biológiai jellegűek vagy az ember által alkotottak-e. Az idegrendszer egy belső médium, amely a test belső részei között közvetít üzeneteket. Az evolúció arra hozta létre, hogy a többsejtű szervezetekben, például bennünk ugyanazt a szerepet töltse be, amit az elektronikus médiumok az emberiség életében - azaz összekapcsolják az egymástól különálló részeket.  

Mc Luhan meglehetős iróniával beszél az idegrendszer és az én efféle elektronikus kiterjesztéséről: "Az ember immár kezdi a koponyáján kívül hordani az agyát és a bőrén kívül az idegeit. ...Ma, az elektromos technológiák több mint egy évszázados használata után, központi idegrendszerünket globális ölelésként terjesztettük ki, s bolygónkra vonatkoztatva eltüntettük a teret és az időt. " Ezt a kiterjesztést pedig az teszi lehetővé, hogy plasztikus idegrendszerünk képes egysíteni magát egy elektronikus rendszerrel." 

Porrá (To dust)

A Saul fiát övező hype után kicsit kétkedve fogadtam a Porrá c. filmet. Ambivalens érzéseim voltak Röhrig Gézával kapcsolatban. Az interjúkban izgalmasnak tűnt. A Saul fia számomra dögunalom volt. Hogy lehet ez? Persze nem értek a filmekhez, csak nézem őket és sokszor egyszerűen nem kötnek le. 

A Porrá viszont egész egyszerűen remek volt. 

Egy kicsi zsidóról szól, egy haszidról, akinek a feleség meghal rákban. A fő téma tehát a gyász és a szeretet. Shmuel kántor a helyi zsinagógában. Mikor a haláleset megtörténik, elmegy az énekhangja és rémálmok kezdik gyötörni. Nem rajta múlik: elgyászolnál ő a feleségét, de nem képes tőle elszakadni. A Talmud szerint amíg az elhunyt teste nem válik porrá, a lelkének egy darabja nem tud eltávozni a földi létből és szenved. Hogy meg ne bolonduljon, elkezd utánajárni, hogy mikor várható nagyjából, hogy ez megtörténik a felesége testével. Hiába szalad fűhöz-fához, na meg a rabbihoz, senki nem tud neki okosat mondani. Két serdülő fia rémülten nézi, ahogy lassan mindent odahagy ennek a rögeszmébe hajló kérdésnek a megválaszolásáért. Egyik vallási tabut döntögeti a másik után ez a szeretetreméltó, pajeszos Orfeusz, hogy kiderítse, meddig kell még szenvednie a kedvesnek. Nem akarok spoilerezni, ezért nem mesélem el, milyen úton-módon, bár szívesen tenném...

Olyan okos, groteszk és mégis finom humorral, szívvel lett megalkotva ez a film, amiért megéri megszületni. A színészek klasszak, a balladaszerű filmzene is tökéletesen illik a történethez. Ebből biztosan klasszikus lesz.

Sorsfonók

Már tavaly se voltam képes leírni, mit jelent nekem ez a nagymamaság ilyen távol az unokáktól. Most se könnyű szavakba önteni! Ez egyelőre csak amolyan dísznagyiság. Tudok róluk, videocsetelünk, nagyjából képben vagyok a mindennapi történésekkel, de nem vagyok vak, látom, mennyire más ez, mint a hagyományos értelemben vett nagymamaság. Nem lehet rám támaszkodni. Ez nem panasz: most nem is biztos, hogy minden szabadidőmet az unokáimnak szeretném szentelni. Ez nem túl szép, de cserébe igaz. Pont jól jön az a pár év, míg olyan nagyok nem lesznek, hogy a nyarakat nálunk tölthetik. Még én is tanulhatok, kicsit kitalálhatom magam, ez úgyis elmaradt a korai családalapítás miatt.

Nálunk egyébként is kicsit gyorsan váltják egymást a generációk: az átlagos nagyi életkora kb. köztem és anyu közt van félúton. Szóval így van ez a hétköznapokban. Nem igazán melegedek bele ebbe az egészbe. Meg is látszik, mert ilyenkor kell egy-két nap, míg átváltok kisgyerekes, pláne ikres üzemmódba. Most mondom: az összes mitológiai történet, ami ikrekről szólt, színigaz! Ahol ikrek vannak, ott szó szerint bármi megtörténhet!

Aztán mikor végre együtt vagyunk, az valami olyan hatalmas érzelmi sokként ér, amiből napokig, hetekig nem tudok magamhoz térni. Nem tudom ezt megmagyarázni. Meg kell ezt magyarázni? Nem szeretném se elbagatellizálni, se elérzelgősködni. Nem tudom, van-e ennek hormonális alapja, talán inkább lelki, ellenben az anyasággal. Vagy mégis? 

Vásárolunk. Mivel Ákos hozzászoktatta őket a nagy menetelésekhez, zokszó nélkül, nyugodtan  tűrik a bevásárlásokat. Mikor látom Alonon, hogy kezd fáradni, felemelem és együtt nézegetjük a fűszerespolcot. Alon az én kis hercegem:  finom vonású arc, göndör, fekete haj, nyurga, izmos testalkat: hogy lehetsz ilyen tökéletes? Szembefordul velem, a nagy, hosszú szempillájú fekete szemével mélyen, állhatatosan a szemembe néz. Mintha a szívembe nézne. Még nem beszél, de folyton és mindent figyel, gyűjtöget. Látom a fején, ahogy forognak a kis fogaskerekek. Ez még a szavak előtti, paradicsomi állapot, nem zavar össze semmit kettőnk között a nyelv és mégis megvan a közös hullámhossz. Letaglózó érzés.

Vagy Amarissa, aki már igazán csacsogós kis madame, na vele igazán jól mulatunk. Van az egész gyerekben valami bestiális őserő. Kb. másfélszer akkora, mint Alon és sűrű, tiszta izom. Gödröcskés arc, fekete szemek, a rengeteg haja örökösen copfokba kötve, abból áll ki sok fekete rugószerű tincsecske. Abszolút a végletek embere, már most látszik, de nagyon, nagyon, nagyon jó "anyag".  Van benne kakaó bőségesen. Dóri volt ilyen: semmit nem csinált félszívvel. Ha jó irányba terelgetik, és nem törik meg módszeresen a lendületét, hegyeket mozdít meg. 

 Itt van ez a két nagyszerű gyerek és ezek a mi unokáink, őrület.

 Ahogy megérzem az illatukat, rámnéznek, hozzámbújnak, tudom, hogy elvesztem. Amarissa amúgy is nagyjából belém bújik, nemhogy hozzám. Sakk-matt. Mindegy, hány kilométerre vannak, ők (is) a sorsom. Lesz, ami lesz. 

Logika....

Mindenhol azt olvasom, hogy skorpióként érdemes lenne asztrológiával foglalkoznom. De ez hülyeség, csak mulatok ezeken, szkeptikus vagyok. Biztosan az ikrek ascendensem miatt!

Az élet túl rövid ahhoz....

Az egyik legkedveltebb motivációs szöveg a közösségi oldalakon... és itt szabadon folytatható valami hétköznapi beragadásunkkal. Pl. AZ ÉLET TÚL RÖVID AHHOZ,

- hogy huzamosabb időn át haragudjunk emberekre

- hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk a boldogságot

- hogy aggódj amiatt, amit mások gondolnak, vagy mondanak rólad

- hogy elégszer elmondd valakinek, hogy szereted

- hogy átlagos legyél

- hogy rossz bort igyunk

- hogy mindig jól viselkedj

- hogy szar zenét hallgassunk

- hogy mások életét éljük

- hogy gyűlöletre pazaroljuk

- hogy a tegnap törött darabjaival kezd a napot

- hogy olyan cipőt hordj, ami töri a lábadat

- hogy mindig a holnapot várjuk

- hogy  hibák kerülgetésével töltsd

- hogy egy ronda emberrel táncoljunk

- hogy ne tartsunk macskát

- hogy unatkozhassunk (ezt állítólag Nietzsche mondta)

- hogy megengedhesd magadnak, hogy ilyen pocsékul éld

- hogy kihagyjunk olyan gyönyörű dolgokat, mint egy dupla sajtburger

- hogy mindig biztonságosan távolítsd el az USB pendrive-ot

...és a kedvencem:

- hogy elsiessük

És még nem értem a felsorolás végére. Akárhogy nézzük, az élet bizony kibaszottul rövid és állítólag csak egy van belőle. Sőt, egy másik bölcsesség szerint akkor kezdődik el a második életed, mikor rájössz, hogy csak ez az egy van. Vagy ezt is a Mátrix bűvöletében éljük és úgyis mindegy.
 De hogy ma se menjen le a nap szép zene nélkül:
https://www.youtube.com/watch?v=6EYpE9VIeWY