A könyvtárban a Polcz Alaine könyvek böngészése közben akadtam egy érdekességre, a puritán "A rend és a rendetlenség" címet viseli. A világhoz, magunkhoz való viszonyunkat, ezeknek kivetülését a tárgyi környezetünkre taglalja, elemzi nagyon élvezetesen. Rövid környezettanulmányok arról, hogy azonos tereket hogy rendeznek be, élnek emberek, családok. Ezeket olvasgatva teljesen szubjektívvá válik a "jó beosztás" fogalma. Mennyire lehet rendre nevelni valakit, hol kezdődik ez? Mi a jó rend, hol kezdődik a patologikus rendesség? Miért van az, hogy bizonyos embereknek a rendetlensége is harmonikus, a használati tárgyak kézreállnak, a színek, formák nem keltik rendezetlenség benyomását? (Márai írta annak idején, hogy a németek pedáns rendet tartanak a lakásaikban, de a gondolataik zavarosak, ellenben a franciák a szőnyeg alá söprik a szemetet, de tisztában vannak az életükkel.) Nagyon érdekes olvasmány, melegen ajánlom.

Fura ez a gyász-időszak. Voltaképpen már olyan régen elvesztettük aput, és a haldoklása olyan sokáig tartó és olyan iszonyatos volt, hogy igazából megkönnyebbülést éreztem, mikor meghallottam a hírt. Azt az embert, aki volt, már nagy régen és nagyon sokszor elsirattam, mióta úgy döntött, hogy kilép az életből. Aki lett, azzal meg alig volt lehetőségem kommunikálni, sajnos. Mire kikopott a harag, meg a sértődöttség, már alig élt.

Közben itt van velem, bennem. Elsősorban a konyhámban. Ahogy vágom a hagymát, választom szét a tojást,  az ízlésem, lelkesedésem a finom ételek iránt. Nézések. Szemöldökív. A kertben molyolgatás szeretete. Főzött kakaó, bundás kenyér reggelire, a hagyományos apás napok menüje. Van ebben valami vigasztaló.

Ahogy végiggondolom apai ágon a családi történeteket, mindig van egy visszatérő motívum. Egy könyörületes gesztus, amit tízből kilencen nem adnának meg. Értelmetlen azon töprengeni, hogy azzal, hogy megszakadt ez a lánc, vagyis hogy ezt nem tudtuk megugrani a saját szűk családunkat féltve, mi változott? Egy ilyen gesztusnak köszönhető, hogy az apai nagyanyám életben maradt. Olyan omlás, romlás működik apám összes testvérénél, ami egyszerűen égbekiáltó. És nincs kegyelem! Az öt testvérből három nagyon súlyos mentális problémákkal küzdött, ebből kettő meg is halt. A maradék kettőből az egyiknek a lánya épült le tizenévesen valami brutális módon, egy meg éppen elvan. Reszketek, ha erre az örökségre tekintek. 

Közben nem is nagyon tudom, apám honnan szedte össze az érzelmi tartalékait. Biztos, hogy apai ágról. A apai nagybátyja nagyon szimpatikus bácsi volt, sokáig élt, tulajdonképpen ő volt az egyetlen normális ember az egész famíliában. Emlékszem, nyolcvanévesen még meg-meglátogatta apámat, beszélgettek mindenféle semleges kis apróságokról. Volt benne tartás! Nyomokban fellelhető volt valami ebből az apai nagyapámban is, de a nagyját kilúgozta az évtizedekig tartó kemény ivás. Kár, hogy nem ismertem őket jobban.

Megdöbbenek, mekkora ereje van a szeretetnek, hogy össze tud tartani egy széthullásra hajlamos embert is. És hogy omlik szét, ha ez megszűnik, ez az áramlás megszakad. Legyen ez örök tanulság, ha már így alakult. Bőgni tudnék, hogy ilyen áron.

A sólymos sztori

Nem a nagy felfedezések korszaka ez a könyveket illetően. Biztonságos, ismerős szövegkörnyezetbe menekülök mostanában. Szeretem a Dekameront. Erős sztorik! Az egyik kedvencem az ötödik nap kilencedik története, ami A sólyom feláldozása címen ismert. Akárhányszor elolvasom, töprengésre késztet, új és új színekben mutatja meg magát. Nem vagyok különösebben romantikus alkat, úgyhogy először jól felbosszantott, hogy lehet ennyire ész nélkül szeretni. (Fontolgatom az alternatív megoldásokat: gombapaprikás???? Persze lehetetlen.) Ahogy telnek az évek, és kezd a környezetemben egyre több kiégett személy megjelenni, úgy látom egyre nagyszerűbbnek, súlyosabbnak ezt a mindent felülíró, feltétel nélkül kapituláló szerelmet. Erre csak egy nemes lélek érdemes, csak benne lelhet méltó visszhangra, és persze csak így kaphatja meg szépséges ívét a történet. 

Ez van.

Lehet, hogy tévedés volt ez az egész masszőrösdi . Nem tudom jól eladni magam. Lehet, hogy ideje lenne szembenézni a ténnyel, hogy az se egy nagy szám, ahogy masszírozok, meg nincs is rá igazi igény. Az embereknek nincs pénze, és a testükről egyébként se hajlandóak tudomást venni. Megtömik mindenfélével aztán lesz, ami lesz. Nem önigazolásképpen, de annyira örülök, hogy megtanultam ezt a kétféle masszázst, napi szinten látom, mennyire jót tesz a családtagoknak. A lányoknak még inkább lazító, kényeztető, Lacin látom igazából, mennyire jót tesz, mennyivel erősebb, ruganyosabb a rendszeres masszázsnak köszönhetően. Ez van. Az a baj, hogy semmilyen szempontból nincs legalizálva a tevékenységem. Nincs állandó helyiségem, az irodám egy átjáróház. Ide-oda szoktunk bezárkózni, ha valaki masszíroztatni jön. Meg aztán mindenki nagyon tart a félreérthető helyzetektől. Szóval ebben a formában ez nem megy és kész.

Beigli

Meg kell örökítenem a legújabb diótöltelék-receptemet. A lényeg, hogy a dió kb.egynegyedét pirított, karamelizált, ledarált zabpehellyel pótoltam ki. Egyszerűen tökéletes. A kis mocsok beiglik sajnos szétrepedtek, mert a tészta túl lágy lett, szóval esztétikailag megint nem az igazi, de az íze...

Flegma

A gyógyszergyárak részvényeinek az árfolyama biztosan nem a magamfajták miatt fog az egekbe szökni. Ha meg is veszek ezt-azt, egyszerűen elfelejtem bevenni. Egyhavi porcerősítő nekem egy évig elég (így persze nem sokat ér).A fogamzásgátló tabletta szedését sem elsősorban egészségügyi okokból hagytam el - életveszély volt... De most: két hete szedek (többé-kevésbé) napi rendszerességgel egy B6 vitamin-gingko giloba-magnézium komplex (és forte) készítményt. A hatás lenyűgöző: sokkal kiegyensúlyozottabb lettem, valahogy minden gördülékenyebb lett, olajozottabb. Ma (!) megnéztem az összetételét, kis cseles. Nem csak a fent említett összetevőket tartalmazza, hanem macskagyökér-kivonatot is. Lehet, hogy nem vettem volna meg, ha figyelmesen elolvasom a doboz hátoldalát a Rossmannban, de most már mindegy. Így is jó.

Aggályok

Egészen rászoktam erre a hangoskönyvezésre. Egész nap monitor előtt dolgozom, ezért estére már eléggé fáradt a szemem. Ha nem világít a szemembe, amit olvasok, egyszerűen elalszom. Hiába friss még az agyam, ha a szemem fáradt, kampec az esti olvasásnak. Tegnap este, mikor Laci meccset nézett, a gyerekek meg elvoltak a facebook-világban, meghallgattam Hamvas Béla Babérligetkönyvét. Nagyon szeretem, ahogy a szavakkal bánik: plasztikus, illatos és kívánatos minden sora. Egyetlen bajom vele, ahogy a Nőről beszél. Ő, aki annyira ellenzi a személytelen hozzáállást bármihez, teljesen tárgyiasítva beszél a Nőről. Imádja, de fel sem tételezi, hogy szellemi partnere lehet. Ez annyira zavar. De azért iszom minden szavát: elgondolkodtat, felfrissít, pihentet, gyönyörködtet.