2013. január 4., péntek

Régen voltak olyan nyugodtak az ünnepek, mint most, vagyis tavaly. A téli szünet rögtön azzal kezdődött, hogy elromlott a számítógépünk. Peti barátom már nem egyszer lehelt belé életet és legutóbb is vélhető volt, hogy már nem sokáig húzza, ezért úgy döntöttünk, veszünk egy újat. Ezt nem úgy kell érteni, hogy vadiújat, hanem hogy egy jó állapotú használtat. A két ünnep között megvásároltuk, egy délutánt örültünk neki, majd elment a netünk. És láss csodát: mindenki rájött, hogy olvasni is lehet meg kézimunkázni, sőt: játszani is sokkal élvezetesebb, ha eleve reménytelen, hogy csak öt percre a gép elé slisszolhassunk.
Nem volt semmi különös, nem röpködtek angyalok át felettünk, egyszerűen jó volt, mert jelen voltunk (már aki itthon töltötte a szünetet, persze.) Nekem, mint a család fő internet-függőjének kifejezetten nehéz volt az első nap, de a totális tehetetlenség átsegített a krízisen. 

2013? Az örmény kolléganőmtől szülinapomra kaptam egy szelencét: volt benne pár pici csoki, meg vagy 15 forint ezzel a kísérőszöveggel: Azért, hogy az életedben mindig legyen pénz és édesség. Soha ne hagyd üresen! 
Nem vagyok túlságosan babonás, de ezt azért betartom. Rajtam ne múljon.

Dóri elolvasta a Pál utcai fiúkat. Annyira belemelegedett, hogy a végén már a WC-n is ezt bújta. Egyszer be kellett mennem a fürdőbe, kezet mosni. Látom, hogy pityereg a gyerek. Feldúlt arccal hüppögi el: Te! Ennek hideg a keze! - és felolvassa nekem azt a részt, amikor észreveszik, hogy a kis Nemecsek már nem él.
Mindenféle érzések kavarogtak bennem. Büszke voltam, rá, de nem csak ez. Úgy éreztem, mintha a mi kis valóságunk ha nem is azonos, de egy újabb közös szegmenssel gyarapodott volna. Nem mintha valaha átélhetnénk azt az intenzitást, amivel egy gyerek átéli ezeket az élményeket, de mégis. Egyebek között ezért lenne fontos, hogy a gyerekek elolvassák a kötelező olvasmányokat, de az meg, hogy kötelező, már eleve nem sejtet semmi jót. Mindenki az Egri csillagokkal példálózik: a mai gyerekek csak szenvednek vele, mi bezzeg hogy imádtuk! Hát persze, én is egy tucatszor elolvastam, Lacival az első, gyér könyvtáracskánkban ez volt az a könyv, ami rögtön két példányban is megvolt, mert mindketten feltétlenül szükségesnek találtuk a közös életkezdéshez. Ha viszont azt nézem, hogy a mai gyerekek milyen tempóhoz vannak szokva a filmekben, könyvekben, nem csodálom, hogy csak kínlódnak, mert az Egri csillagok tempójára azért nem olyan könnyű átállni. (Ez most szóismétlés volt, de nem jutott jobb az eszembe.) Úgyhogy lehet, hogy nem ártana átvizsgálni a kötelező olvasmányok körét, hogy a gyerekek tényleg elolvassák azokat.

2012. december 5., szerda

Vegyeske

Egy Abélard és Héloise történet után most Széchenyi Zsigmond: Nahar c. útinaplóját olvasom. Nagyon élvezem! Tisztára, mintha Lacit hallanám :) Imádom a humorát. 
(A muszlim csaj persze még mindig túrázik, dec.3.-án is, rohadtul irigylem :) Persze mindenkinek szabad.)
TRX edzésre járok, már három hete (ahogy Zsófi hívja: tengerésztorna). Az egyik kollégám tartja, másnap-harmadnap faggat: na és van izomlázad? Ha nincs, elégedetlen és legközelebb még jobban megkínoz. Már nem merem bevallani.   
Nagyon büszke vagyok magamra, mert olyan jó kis télapó csomagot raktam össze a gyerekeknek csupa prémium minőségű csokiból olcsón, hogy csak na. Bár télapó az nem volt benne, de ezt senki sem kifogásolta. Tünde által hímzett keresztszemes  zacsiban adtuk oda, abszolút újra és újrahasznosítható:) 

2012. november 24., szombat

Ma hajnalban álmomban apámnál jártam. A temető mellett lakott és a házában volt egy fehér falú szoba, ahol  kiállítási tárgyként sorakoztak azok a vackok és ajándékok, amiket tőlünk kapott. Egy  imazsámolyon csíkos füzetben voltak feljegyezve mindazok, amiket ma megtenne, ha visszamehetne az időben.


2012. november 20., kedd

" Miután nagypapa, minden várakozás ellenére, túlélte a Hitler-diktatúrát, végre élni akart. A " Miből éljek meg? " kérdése a legkevésbé sem izgatta, minthogy korábban jóformán a semmiből, a semminél is kevesebből élt. Jóvátételt követelt, nem valamely hivataltól vagy hatóságtól, hanem magától a sorstól.  Végre-valahára kizárólag azt akarta csinálni, amire mindig is vágyott: kávéházban üldögélni.
 De hogy lehet ebből megélni? A sors  nem intézte bürokratikusan az igénybejelentését. Ügynöki állást kínált egy kávéforgalmazó cégnél, és a nagyapának kávéházról kávéházra kellett járnia, hogy megtudakolja, hány kiló kávét rendelnek a következő hétre, és hogy szükség van-e a cég emblémájával ellátott papírszalvétára és előre csomagolt kockacukorra is. Naponta négy-öt kávéházat keresett fel, az egyikben elolvasta a lapokat, a másikban  kártyázóknak kibicelt, a harmadikban egy biliárdjátszmában vett részt. Mindenütt ismerte a törzsvendégeket, és ő volt az egyetlen, aki mindegyikben törzsvendég volt. Politikáról és futballról vitatkozott, és kávéházi beszélgetések alapján Bécs összes színházi előadását elemezni tudta, bár be se tette a lábát a színházba. Amikor felkerekedett, hogy az egyik kávéházból átmenjen a következőbe, felvette cége számára a rendelést. Ha délután öt felé hazakeveredett, le sem vette a kabátját, csak odaszólt a feleségének: " Hű, de nehéz napom volt! Gyere Dolly, menjünk a kávéházba!" 

(Kiűzetés...stb.)                                                                                       
Új túrázós blogot találtam, nagyon érdekes:

http://muszlimturaklub.blogspot.hu/

2012. november 18., vasárnap

Piros háromszög








Dömöstől a Vadálló-köveken, Prédikáló-hegyen át a piros háromszöges úton Dobogókőig, ködfelhőben. Aludni mentem.

2012. november 17., szombat

Sas és teknőc

" Ubatutu néni mesélte azt is, hogy az idő sasmadár, de nagyon gyorsan elfárad ez a sas, mert a karma között   egy ősöreg , óriási teknőcöt hurcol folyton-folyvást. Tehát újra meg újra le kell ereszkednie a földre,  hogy megpihenjen a teknőcén, amely ugyan továbbvánszorog, de az idő mégis mintha megállna közben. Míg aztán a sas újból erőt gyűjt, hogy felszálljon, de vajon meddig bír repülni, karma közt az öreg teknősbékával , tehát: földre száll , és megint a teknőc megy előre, hátán a sassal... Ez az idő.
...
Ubatutu megmondta: nincs szerencséd, fiacskám, fáradt a sasmadár, te a teknősbéka idején éled az életed. Tudod-e Manoel, mit csinálnak az indiánok abban az időszakban, amely olyan, mintha nem moccanna előre, mert elfáradt a sas? Húzzák, nyújtják az időt, mert tudják, hogy a teknőc  vánszorog vele, és ezért maguk is lelassulnak. Nem három, vagy  hat hónapig szoptatják a gyerekeiket, nem is egy évig, hanem három évig. Igen bonyolult mintájú szőnyegeket szőnek, és nem két héten, nem négy héten át, han em egy egész évig szőnek egy takarót. Én magam olyan szőnyegen feküdtem kisgyermekkoromban, amelyet négy évig szőttek. Nem is másztam le róla soha, annyi nézegetnivaló akadt rajta."

Robert Menasse: Kiűzetés a pokolból