2011. szeptember 27., kedd
2011. szeptember 25., vasárnap
2011. szeptember 17., szombat
Gyorsan, frissen ki is próbáltam az új cipőt. Két piac-kört futottam le úgy, hogy a hosszanti oldalakon futottam, a rövideken sétáltam. Bár az első nekirugaszkodás után majd kiköptem a tüdőmet, egy kicsi séta után már jobban ment, sőt: kifejezetten jól esett, bírtam volna még futkározni, ha vittem volna magammal papírzsepit. Így levegő híján muszáj volt abbahagyni. Azt hiszem, ez lesz a megoldás mostanában igencsak változékony kedélyemre. (Alma szokta meddő vitáinkat "Akkor én elmentem futni!" felkiáltással rövidre zárni . Én még itthon duzzogok, mire ő frissen, fitten, kiegyensúlyozottan belibben. Anyád.)A cipő árából fakadó lelkiismeret-furdalásomat "gyógyszerre is költhetném" címszóval félrepöcköltem.
2011. szeptember 16., péntek
Nekirugaszkodás
Megvettem életem első futócipőjét, egy Nike Air Skyraidert, bár állítólag a Nike Pegasus alatt a cipő nem cipő. A Decathlonban 18.000Ft-ról volt leárazva 13.000-re. Vettem egy mély levegőt is egyúttal, és igyekeztem nem arra a számtalan dologra gondolni, amire sokkal hasznosabban költhetném el ezt a pénzt. A csini futóruhák csábításának ellent tudtam állni, miután Alma ugyanabban a tréningruhában futotta végig az előző őszt-telet. Miután meggyőződtem róla, hogy a 9900Ft-os sportmelltartó ugyanolyan bénán áll rajtam, mint a 3000Ft-os, megvettem a legolcsóbbat. Otthon felpróbáltam, Alma ennyit mondott: ez nem push up, hanem push down. Most, hogy lefogytál, ugyanúgy érezheted magad, mint tizenkét évesen, mikor mindenki fiúnak nézett.
Egyébként fura ez a fogyás. Bár nagyon örültem, hogy elkezdtek leolvadni a fölös kilók, mostanában kezd kisebbségi érzésem lenni, ha meglátok egy szép, duci nőt: kínzóan átlagosnak érzem magam mellette, hiányzik az a kis többlet, a bőség, nagyvonalúság, merészség, a nagy swung. Még szerencse, hogy Lacinak így jobban tetszem, és hogy jólesik a mozgás, különben nyomban visszahíznék.
2011. szeptember 11., vasárnap
2011. szeptember 4., vasárnap
Utak
Érdemes volt elmenni a kabbala-előadásra, bár közben szégyenszemre elnyomott az álom. Nagyon érdekelt volna egy építész szájából a világ szent helyeinek és Jákob lajtorjájának kapcsolata, de mivel reggel nem ittam meg a kávémat, és még melegen is öltöztem, hamar megadtam magam a szunyókálásnak.
Egy és más megmaradt azért, és hogy rendesen össze tudjam rakni a gondolatokat, itthon belemélyedtem a kabbalás könyvünkbe. Szépen elmagyarázza ezeket az első látásra bonyolultnak tűnő ábrákat és szépen az önismeret, na meg magunk és a világ viszonya felé evezgetve arra döbbentem rá, hogy nekem alapvetően teljesen természetes ez a fajta gondolkodásmód. Először arra gondoltam, hogy azért, mert Tündével jópárszor beszélgettünk ilyesmikről, de rá kellett jönnöm, hogy sokkal régibb, mélyebb gyökere van. Hiába határozták el a dédszüleink, hogy elfelejtik, kik vagyunk, ezeket a gondolkozási struktúrákat nem lehet csak úgy kiirtani. Ennek egyrészt nagyon örülök, mert nagy érték, másrészt megrémít, mi mindent hagyományoztunk esetleg teljesen öntudatlanul a gyerekekre. Teljesen huszadik századi történet.
2011. szeptember 3., szombat
Herméske
Ezzel fájdítgatom a szívem, mintha bárki is kényszerített volna rá, hogy eladjam, vagy mintha nem tudnám, milyen viharos gyorsasággal fogunk az ára seggére verni, már elnézést. Carpe diem!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








