Az összes spanyol és latin-amerikai táncot imádom, de mind közül a flamenco a kedvencem. Úgy képes egy komplett szerelmi drámát lejátszani, hogy a szereplők szinte egymáshoz sem érnek. Minden mozdulatnak, kis csettintésnek szerepe van, és sosem közönséges, vagy nevetséges. Ennek a véleményemnek némileg ellentmond, hogy van, amelyik műfajt meg éppen azért szeretem, mert tele van humorral. Akkor is a flamenco a táncok királynője. Ezt a videót meg napok óta nézegetem, egyszerűen nem tudom megunni, ahogy ez az Esmeralda Merche táncol és persze a partnere is kitűnő. Na meg az énekesek.

Hónapok óta nem álmodtam egy normálisat, most meg kettőt is egymás után. Végre.
Ma éjszaka azt álmodtam, hogy egy család jött megnézni a házunkat. Kimentünk a gyömrői tóhoz és ott úszkáltunk, de nem a strand részen, hanem a tó horgászós felén, ahol sokkal szebb, kicsit elvadultabb. Már törölköztünk, beszélgettünk, mikor ébresztett a telefon.

Az egyik kolléganőm a Van egy helyben masszíroz, ő mesélte, hogy csütörtökönként van közös meditáció és minden hónapban egy szombati napon nyílt nap, mikor ingyenes a masszázs, kineziológus, stb. , csak előre be kell jelentkezni. A következő ilyen nyílt nap március 10.-én lesz.

Reflexiók

VIII.kerület, Víg utca. Bevallom, meglepett.

Mákos bonbon

Bonbonkészítési mániám újabb szüleménye a mákos bonbon. A Keleti melletti boltban már csak fehér csokit találtam, úgyhogy a nem túrós desszertet csináltam, ahogy terveztem. Darált mákot pirítottam 3:1 arányban cukorral, egy kis citromhéjat reszeltem bele és annyi tejjel kevertem össze, hogy jó sűrű legyen. A fehércsokis szivecskékbe egy kis CBA-s, majdnem házi minőségű baracklekvár fölé ezt töltögettem. Nem azért mondom, de egyszerűségében is klassz, ahogy a behízelgően édes fehércsokit pont kiegészíti ez a savanykás-fanyarkás íz. Már megint nem fényképeztem. Ja, 10dkg csokiból 18 szívecske lett.

Az ékszerek

         Mezítlen volt s mert tudta, mit kívánok:
                   testén sok zengő ékszerével várt rám,
                   hódítóbban, mint a mór rableányok
                   a gyönyörök Ezeregyéjszakáján.

                   Fülönfüggők, karperecek, nyakláncok:
                   a drágakő s a nemesfém zenéltek,
                   s én megszédültem, mert mindent imádok,
                   ahol a csengés elvegyül a fénnyel.

                   A pamlagon engedte, hogy szeressem,
                   s mosolygott, ahogy karjai közt tartott,
                   s mohó szerelmem, akárcsak a tenger,
                   ágaskodott és rázta, mint a partot.

                   Szemével rajtam, készséges vadállat,
                   új pózokat talált vágyunk hevében,
                   és odaadást kevert bujasággal,
                   hogy változatainktól nőtt a kéjem,

                   s karja, csípője. Olajsima combja,
                   haja, mely arcához hajolt keretnek,
                   dereka, mintha hattyú nyaka volna,
                   hasa s melle, szőlőmben dús gerezdek;

                   talán mindez Rossz Angyal praktikája
                   volt ellenem, csak hogy megfosszon lelkem
                   egyensúlyától, ki kristálysziklára
                   kapaszkodtam, hogy szívem nyugtot leljen;

                   és mintha Antiópé csípőjére
                   emelné egy ephébosz felsőtestét
                   s öle, mit domborműnek tárt elébem,
                   és ajka, min fénylett a finom festék.

                   A lámpa elhatározta: kilobban,
                   nem világolt, csak a kandaló lángja,
                   s ahányszor felkapott, vad sóhajokkal
                   vért öntött el húsán, mely csupa ámbra.

Baudleaire