Az ékszerek

         Mezítlen volt s mert tudta, mit kívánok:
                   testén sok zengő ékszerével várt rám,
                   hódítóbban, mint a mór rableányok
                   a gyönyörök Ezeregyéjszakáján.

                   Fülönfüggők, karperecek, nyakláncok:
                   a drágakő s a nemesfém zenéltek,
                   s én megszédültem, mert mindent imádok,
                   ahol a csengés elvegyül a fénnyel.

                   A pamlagon engedte, hogy szeressem,
                   s mosolygott, ahogy karjai közt tartott,
                   s mohó szerelmem, akárcsak a tenger,
                   ágaskodott és rázta, mint a partot.

                   Szemével rajtam, készséges vadállat,
                   új pózokat talált vágyunk hevében,
                   és odaadást kevert bujasággal,
                   hogy változatainktól nőtt a kéjem,

                   s karja, csípője. Olajsima combja,
                   haja, mely arcához hajolt keretnek,
                   dereka, mintha hattyú nyaka volna,
                   hasa s melle, szőlőmben dús gerezdek;

                   talán mindez Rossz Angyal praktikája
                   volt ellenem, csak hogy megfosszon lelkem
                   egyensúlyától, ki kristálysziklára
                   kapaszkodtam, hogy szívem nyugtot leljen;

                   és mintha Antiópé csípőjére
                   emelné egy ephébosz felsőtestét
                   s öle, mit domborműnek tárt elébem,
                   és ajka, min fénylett a finom festék.

                   A lámpa elhatározta: kilobban,
                   nem világolt, csak a kandaló lángja,
                   s ahányszor felkapott, vad sóhajokkal
                   vért öntött el húsán, mely csupa ámbra.

Baudleaire

Dopping

Ugyan a TV-ben látott filmek 95%-án 10 perc után elalszom, van egy-kettő, ami igazán mély hatást gyakorolt rám. Pl. a K-Pax, abból is egy jelenet, amiben Kevin Spacey héjastól habzsol be egy banánt és elégedetten állapítja meg, hogy a földi gyümölcsök milyen zamatosak. Ha erre gondolok, mindig eláraszt a létezés öröme és akármilyen rossz kedvem van, erőre kapok.

Szállingóznak a félévi bizonyítványok. Mondhatnám: alacsonyan szállnak a bizonyítványok, de ez csak félig-meddig igaz, mert Almáé és Dórié  megint szép lesz. Zsófi agyongyötört ellenőrzőjét így kaptuk vissza az osztályfőnöktől, szép piros, ropogós borítót öltve. (Nem egyszer szóltam neki, hogy vegyen új ellenőrzőt.)

Dolce vita

Jelentem, új mániám van kialakulóban, a bonbonkészítés. Öt éve, mikor még a helyembe hozta a Plus a finomabbnál finomabb csokikat, az extra minőségű kakaóport, mikor nem zengett a média a kakaóbab-cserjék és a klímaváltozás összefüggéseitől, a házi bonbonkészítés kuriózumnak számított, cseppet sem érdekelt ez az egész. Most, hogy már nyilvánvaló, hogy nemcsak karriert, tisztességes megélhetést, de még egy elfogadható mellékjövedelmet se alapozhat az ilyesmire az ember, máson se jár az eszem, mint a csokifajtákon, na meg hogy mivel töltsem meg a kis csokikapszlikat.
Első "művem" egy tejszínes-étcsokis bonbon, fehércsokis-narancslikőrös töltelékkel. Fényévekkel finomabb, mint a boltban kapható desszertek, de azt hiszem, ilyet többé nem fogok készíteni, mert az én ízlésemhez képes túl édes lett. Hűtőből kivéve finom, szobahőmérsékleten kifejezetten geil. Vagy gejl, ki hogy írja.
A receptet leírom, később még tanulságos lehet.

A csokirétegből nem csináltam hiúsági kérdést: vettem egy 20 dkg-os 50valahány százalékos tejszínes étcsokit és gőz felett megolvasztottam. Addig kevergettem, míg olyan jó fürdő-hőfokú lett, szerintem ez olyan 40 fok körülinek felel meg. Akkor fogtam a szilikonformákat és eleinte ecsettel kenegettem be csokival, majd kanállal töltögettem tele, kicsit vártam, majd kiöntöttem a felesleget. Mindkét verzióval ugyanolyan jó lett a falvastagság, bár egy lyukasat azért sikerült alkotni (de elfogyott az is).
A hűtőbe tettem a formákat és elkészítettem a rendkívül bonyolult krémet:

30dkg fehér csokit (Schogotten) felolvasztottam, belekevertem
5dkg teavajat
5ek habtejszínt
2-3ek narancslikőrt
és jó alaposan addig kevergettem, amíg ez is olyan 40 fokosra hűlt.
Megtöltöttem az időközben megszilárdult csokikapszlikat, ismét hűtőbe tettem, kb. negyedóra múlva bevontam a tetejüket csokival és egy-másfél órára ismét hibernáltam a társaságot.

A töltelék bazi sok lett, még 15-20 db-ra elegendő lett volna, amit a végén elnyalogattak a gyerekek. Persze nem veszett kárba. Tanulság, hogy legközelebb vagy reszelt narancshéjat, vagy valami más fanyar, vagy savanykás összetevővel kell még dúsítani, hogy egyensúlyban legyen. Fahéj?

A lét elviselhetetlen könnyűsége

A legjobb film, amit házastársi hűtlenség témakörében láttam.

Csitt

Felesleges nyafogásnak tűnhet, de egyelőre le kell szögezni: rettentően magamnak való lettem és nem könnyű ezen változtatni. Laci időről-időre berzenkedik, hogy mindent a blogomból kell megtudnia, vele semmit nem osztok meg a napi gondokon, problémákon kívül. Na meg a jótanácsaimat. Ha belegondolok, hogy milyen keveset írok ide, azt is szinte csak tőmondatokban, még égőbb az egész. Írásban még csak-csak összerak az ember egy-egy értelmes mondatot, de hogy adjak azonmód kóstolót abból a fortyogó üstből, ami belül van? Sosincs kész, mindig változik. Talán pont ezért kellene beszélni, megbeszélni, hadd öntsön legalább valami kezdetleges formát, amin gondolkozom, aztán ráérnék sorjázni, cizellálgatni, vagy akár újraolvasztani, ha kiderül, hogy nem működik vagy uncsi.

Csík

Most megint baromira szubjektív leszek. Miért ne? 

Jó ideig nem nagyon tudtam mit kezdeni a Csík zenekarral. Sok volt nekem. Mostanában viszont azon veszem magam észre, hogy dalonként fedezgetem fel magamnak a munkásságukat. Harapok egyet és elnyamnyogom, és valahogy rögtön a részemmé válik, rólam szól. Ez a Csík János, ez valami nagyon intenzív figura, valami nagyon OLYAN. Igazából akkor kezdett szimpatikus lenni, mikor az Én vagyok az, aki nem jó c. dalt elénekeltette a Kiss Tibivel. Ha létezik terápiás nóta, akkor ez az.