Vadkacsa

A múltkori előadás miatt némi fenntartással indultam neki a tegnap esténknek. Nem szép tőlem, de bevallom, megsértődtem a Barbárok semmilyenségén. Én díszbe öltöztetem a szívem és tessék...
Két tényező töltött el bizakodással a mai programunk felől: a darab és Haumann Péter jelenléte. Tudom, hogy nem mindenki szereti, de engem lenyűgöz az az intenzív játék, amivel ő részt vesz az előadásokban. Mindennek súlya van, amit mond vagy tesz, öregemberként is úgy képes azon az ütött-kopott kanapén ücsörögni, a színpadon átcsoszogni, hogy nem válik jelentéktelenné. Biztosan a kannibál beszél belőlem, mikor azt mondom: nem fukarkodik magával, velünk, ennyi év után is hajlandó a maximumot nyújtani a színpadon. Imádom.
Ez a Fekete Ernő is egyre szimpatikusabb: nagyon pontosan játszik, ez már a múltkor is feltűnt. Most már szívesen megnézném valami más szerepkörben is. Rajkai Zoltán is nagyon ügyesen játsza ezeket a lepukkant alakokat (bár nekem egy kicsit sok volt), remélem, csak a véletlen műve, hogy kétszer egymás után annyira hasonló karakterben láttuk, biztosan többre is képes. Látszik, hogy nem vagyok rutinos színház-látogató, de ezen még segíthetünk. Örökös szívfájdalmam, hogy rohannunk kell a vonathoz és nincs idő az ünneplésre.

Barbárok

Tegnap megnéztük Lacival a Katonában a Barbárokat. Nem voltam elájulva az előadástól, se a darabtól, mégis örülök, hogy ott voltunk. Nem élveztem, de tanulságos volt.
Nem fogom elfelejteni Anna alakját. Remélem.
Nem olyan nehéz valakin imádattal csüngeni, alig kíván valami energiát.

Ezeregyéjszaka

Hiába minden, én szeretem az Ezeregyéjszaka meséit. Nyilván az énem vagányabbik fele mozdul rá, a korlátolt nőgyűlölő hangnem ellenére, amely szerint mi nők reménytelenül léhák vagyunk, a férfinem megrontói. A világot sokkal dinamikusabbnak mutatja be, mint mondjuk a Grimm-mesék. (Ezeket is szeretem azért...) A főhősök tanulhatnak, fejlődhetnek. De fáradt vagyok. Megyek aludni.

Jordi Savall

Sajnos nem tudom szó szerint idézni, amit a koncert előtti előhangban mondott, de a mondat lényege az volt, hogy azért szereti a népdalokat, mert olyan sorsfordító pillanatokban születtek, mikor csak ez segíthetett, életet mentett. (El tudok képzelni ilyen pillanatokat, nem kell hozzá nagy fantázia.) Azért maradtak fenn az évszázadok során minden lejegyzés nélkül, mert az emberek továbbadták a következő nemzedéknek, akik ezekben a sorsfordító pillanatokban elénekelték ezeket a dalokat. Ez biztosan mindenkinek evidencia, de én eddig nem gondoltam erre.

Galilei: Párbeszédek

Az Erősítő után kedvet kaptam Galileihez, Giordano Bruno-hoz. Szerencsére Laci már beszerzett jópár könyvet e tárgyban, úgyhogy most a Párbeszédeket hurcolászom magammal a vonaton. A matek és a csillagászat nem igazán a szívem csücske, de Galilei stílusa, logikája, érvelése teljesen lenyűgöz.
Fontos lenne több teret, lehetőséget adni a kicsiknek a játékra. Pl. a homokozás Dóri gyerekkorából teljesen kimaradt, pedig egy halom ismeretet ad tapasztalati szinten az anyagi világról: hogy viselkednek a különböző halmazállapotú anyagok, a víz hogyan folyik, merre folyik, a homokvár hogy épül fel, hogy alakítható, mikor omlik össze, mitől tapad, stb., amit az ember látszólag később elfelejt, és mint magától értetődő információ: józan paraszti ész formájában születik újjá.

Gábor Miklós: Feljegyzések Alceste-ről

"Magam se tudom, miért, de etika és esztétika pontatlan összekeverése úgy ingerel, mint a mosdatlanság. Aki úgy tesz, mint ha ő lenne Hamlet, mert Hamletet játssza, az dögöljön is meg, mint Hamlet.

Művész és társadalom üzletében mindig szigorúan üzletszerűen kellene eljárni. (Hisz a háttérben úgyis mindig érvényesül az alku.) A siker embere nem hivatkozhat erkölcsi értékekre, mert a tehetség működése nem morális tett. Egy tehetségtelen színészt egyetlen dolog menthet fel: ha megbukik. Ha egy életen keresztül megbukik és mégis kitart: még szent is lehet (egy szent, akin mosolygunk). De ha sikere van, bármily jószándékú: elveszett! Mert akkor megfizette a közönséget - vagy a közönség fizette meg őt. Másrészt az erkölcstelen zseni, aki a társadalomnak mint művész teljes értéket ad: tiszta figura, nem csap be. Egy nagy művész elítélése erkölcsi szempontok miatt esztelenség, előbb-utóbb rehabilitációhoz vezet.

A társadalom nehezen érti meg, mi szüksége van a művész démoni tehetségére és a zavarra, amit jelenléte a világban okoz - ezzel minden művésznek számolnia kell, ha nem akar fellengzős paprikajancsivá válni. A társadalom sose fog alkalmazkodni a művészhez.

...

A művészi morál nem azonos a mérséklettel, azzal, hogy az ember nem hajszolja a pénzt, hogy vigyáz az egészségére, nem csalja meg a feleségét, vagy gondoskodik a családja jövőjéről. A művészi morál: önfeláldozás. A művészi morál: mértéktelen."

Tegnap, délután négykor meghalt Gáborka.