Fogamzás

Stefan Zweig: Ámok c. elbeszélés-gyűjteményét olvasom. Az egyikben egy idős (Érzések zűrzavara) egy filológus professzor emlékszik vissza a fiatalkorára, pontosabban egy fontos személyre, aki beinvitálta a tudás birodalmába. Nagyon megindított, ahogy erről ír.

"Tanárgyerek voltam egy északnémet kisvárosban, és mivel a műveltséget már otthon kenyérkereső foglalkozásként ismertem meg, gyermekségemtől gyűlöltem mindenféle filológiát: a természet - hogy megóvja alkotóerőinket titokzatos tervei számára - tüskékkel és idegenkedéssel látja el a gyermeket apja befolyása ellen. Nem nyugodt, kényelmes úton származtatja át egyik nemzedék örökségét a másikra, nem egyszerű folytonosságra tör: előbb mindig ellentéteket teremt, még az egy nemből származók között is, és csak fárasztó, de termékeny kerülők után engedi rátérni a fiatalokat elődeik pályájára. Elég volt, hogy apám magasztalja a tudományokat, s én önállóságomat védve máris a fogalmakkal való merő játéknak véltem; ha ő követendő példaként állította elém a klasszikusokat, nekem tudálékosnak tűntek, s utáltam valamennyit.....Katonatiszt, hajós vagy mérnök szerettem volna lenni - jóllehet ezekhez a foglalkozásokhoz se éreztem feltétlen vonzalmat. Egyedül a tudomány papíros-, és leckeíze kívántatta meg velem a gyakorlati munkát valamilyen akadémikus foglalkozás helyett."

Aztán egy-két kerülő után találkozik egy olyan tanárral, amilyenhez csak nem sokunknak volt szerencsénk:

"Még sohasem láttam, hogy valaki a beszédtől így megmámorosodjék, hogy a szólás szenvedélye ilyen elemi erővel törjön fel, s ez a váratlan élmény egyszeriben megigézett. ...mintha varázslat történt volna, egyetlen óra alatt áttörtem a falat, amely köztem és a szellem világa között állt eddig és én, a szenvedélyek embere, új szenvedélyekre bukkantam, amely nem hagyott cserben a mai napig se: minden földi dolgok örömteli élvezete a költők műveiben."

Ahogy ezt végiggondoltam, meg kellett, hogy állapítsam, hogy ritka szerencsésnek mondhatom magam, mert én több ilyen emberrel is találkoztam életem folyamán. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem mindannyian voltak hivatásuk magaslatán, de értékeltem a bátorságukat, amivel kiálltak elénk, mint ha sztárok lennének, akik a tömegbe vetik magukat, tudva, hogy kézről-kézre adják majd őket, pedig nem volt ott, csak néhány ember, aki nem húzódott félre az ilyen kitárulkozást látva.